A rozsdák háborúja

Széky János | 2016. október 22. - 15:26 | Vélemény

Pénteken, Szíria felé mentében, áthaladt a La Manche csatornán az orosz haditengerészet büszkesége, az egyetlen orosz repülőgép-hordozó, az Admiral Kuznyecov. Természetesen brit hadihajók figyelték, fotók is jelentek meg róla. Kéményéből füstfelhő tört elő, s csóvázott kelet felé, fél kilométer hosszan. Lehet szépíteni meg pontosítani, de ez egy gőzhajó, ráadásul az egész flottában egy van belőle.

A rozsdák háborúja
Admiral Kuznyecov – a fotó még a Balti-tengeren készült (Forrás: SITA/cas.sk)

Egész pontosan gőzturbinák hajtják, és a kazánjait olajjal fűtik. Ami elég, az túl sok vacakolás nélkül kijut a légkörbe. A washingtoni egyezmény szabványa szerint 43 ezer tonna vízkiszorítású hajó építését még 1982-ben kezdték meg, Leonyid Brezsnyev pártfőtitkársága alatt (egy ideig aztán az ő nevét is viselte). Ily módon a hetvenes évek műszaki színvonalát képviselte, de amellett a harmincas évek haditengerészeti gondolkodását tükrözi. Hivatalosan repülőgép-cirkáló, és a bevált nehézcirkálók lehetőségeit igyekezett kombinálni az akkor még újdonságnak számító repülőgép-hordozók alapfeladatával.

A hajóosztályból még egyet kezdtek építeni, de csak a hajótestig jutottak, ezt a Szovjetunió felbomlása után az ukránok eladták a kínaiaknak, akik befejezték az építést, és Liaoning néven bocsátották vízre.

Az Egyesült Államok Haditengerészetében jelenleg tíz – a Kuznyecovnál modernebb hagyományos repülőgép-hordozó és kilenc kétjáratú támadóhajó szolgál. Utóbbiak helikopterek és függőlegesen felszálló repülőgépeken kívül szárazföldi járműveket is hordozhatnak, partraszálláshoz.

Az Admiral Kuznyecov hírhedten kényelmetlen az élőerő számára. A diktatúrák hadseregeiben, főleg a szegényebb államokéiban, ez az utolsó szempont, de háborús helyzetben a rossz testi-szellemi erőnlét rontja az esélyeket.

Az egyedüli orosz repülőgép-hordozó műszaki állapotára pedig jellemző, hogy külön szervizuszály követi, mert a rendszer valamilyen ponton bármikor elromolhat. Mindez egyáltalán nem vicces: 2009-ben egy rövidzárlat nyomán támadt tűz emberéletet követelt. A legutóbbi generálozással idén júliusra készültek el, jövőre újabb jön. A bajt tetézi, hogy a mikolajivi hajógyár, ahol az alkatrészeket, egységeket legyárthatnák, Ukrajnában van, és Ukrajna természetesen nem hajlandó fegyvert szállítani Oroszországnak.

Egyszóval a Kreml ezzel a rozsdahalommal akarja demonstrálni erejét a szíriai háborúban. Hogy kinek?

A szíriai beavatkozás indoka eredetileg az volt, hogy az oroszok pánikba estek: elveszíthetik a volt Szovjetunió területén kívül megmaradt két haditengerészeti-katonai támaszpontjuk közül a fontosabbikat (a másik Vietnamban van). De ha már ott voltak, összekötötték a szükségeset a hasznossal, hogy helyrehozzák az Ukrajna elleni agresszió miatt (a hagyományos csatlósokon és új jelölteken, így Magyarországon kívül) a nullához közelítő nemzetközi tekintélyüket. Nagy ricsajjal bejelentették, hogy míg a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, képtelen volt leverni az Iszlám Államot, és konszolidálni a helyzetet Szíriában) (ez bizony igaz), ők majd megteszik.

Nem tették meg, az Iszlám Állam fennmaradt, és úgy fest, most mégiscsak a Nyugat és szövetségesei fogják megdönteni Irak felől – megindult a tényleges „főváros”, Moszul ostroma – viszont az orosz bombázások példátlan pusztítást vittek véghez a nem az Iszlám Államhoz tartozó Aleppóban.

Közben már itt az amerikai elnökválasztás, és bár az orosz (vagy orosz fizetési listán lévő) hekkerek mindent megtettek Donald Trump győzelme érdekében, a különben valóban nagyon sebezhető Hillary Clinton ellen, a kapacitásuk határára értek. Lehet, hogy a hátralévő két hétben még bedobnak valamit, de most már semmilyen kommunikációs csodafegyverben nem bízhatnak külön-külön. Egyszerre többet kell bevetni, hátha.

A legújabb orosz propagandavonal tehát az – mint például Jakob Augsteintől, a Spiegel közismerten Kreml-barát publicistájától olvashatjuk –, hogy azért kell Trumpnak győznie, mert Hillary Clinton győzelme világháborúhoz vezet. El fogja érni ugyanis, hogy Szíria fölött repülési tilalmat vezessenek be. Ha ezt az oroszok megsértenék – többek között az Admiral Kuznyecovon érkező gépekkel – akkor a gépeket le kell lőni. És jön a globális összecsapás.

Nem ez az egyetlen hely az utóbbi időben, a balti térségtől Kubáig, ahol Moszkva erőt próbál demonstrálni, vagy visszatéréssel fenyeget. Csak hát a rogyadozó és jövőtlen gazdaságú, ellenségeihez képest kis lélekszámú és haderejű, komoly szövetségesek nélküli Oroszországnak egy harmadik világháborúban még sokkal kisebb lenne az esélye, mint a másodikban volt az 1941-től biztos vereségre ítélt tengelyhatalmaknak. Rémes pusztítást végezhet az elején. Ezt senki sem akarja. De valószínűleg Putyin maga sem, mert azzal Oroszországnak vége. Ami maradna belőle, az részben a Nyugat, részben Kína lenézett függeléke lenne.

Az oroszoknak egy „fegyvernemük” van, amelyik erősebb, mint a nyugati hatalmaké együttvéve: azoknak a hadosztálya, akik az információs háborúban szolgálnak. Meghökkentő mértékű rombolást tudnak végezni – amúgy békés eszközökkel – a világ demokráciában, avagy a demokratikus, leánykori nevén szabad világban. De a cél most – a hidegháború korával ellentétben – nem, vagy csak hóbortos professzorok álmaiban a Nyugat legyőzése, és nem is az orosz–amerikai egyensúly fenntartása.

A cél egy hanyatló, viszonylagosan gyengülő, tekintélyelvű állam védelme. Ami megjelenési formájában gátlástalan, tömegmészárlásig és az amerikai demokratikus intézményrendszer szétzilálásáig fajuló agresszió, az a mélyben: védekező kitámadás vert helyzetből. Az Admiral Kuznyecov alkatrészellátása csak egy példa. Ha jól megnézzük, mindaz, ami az orosz tényleges vagy info-hadviselésben 2014 óta történik a Krímtől Aleppóig, Washingtontól Drezdáig, válasz Ukrajna – szerintem elkerülhetetlen – elveszítésére. Hol kifinomultan hi-tech, hol brutális, hol pánikszerű válasz. Hol meg tragikomikus, mondhatni, steampunk módra, mint a flotta büszkeségének füstfelhője.

Az, hogy a politikai analfabéta milliárdos az elnökség küszöbére juthatott, az amerikai liberalizmus és demokrácia válságának tünete. Nem az oroszok csinálták, és az amerikaiak baja. De Magyarország és az egész térség számára Trumppal az a gond, hogy a NATO leépítésével, meggyengítésével, a Föld messze legerősebb hadseregének a világból való kivonásával oda akar minket dobni az oroszoknak. Aki a térségből Trumpnak drukkol, ennek drukkol.

Oroszországnak nincs ahhoz ereje, hogy visszaállítsa közép-európai birodalmát a Vasfüggönyig. Ha egy-egy megdolgozott, lebutított kisállam leesik, tiszta haszon. De a cél a „közel-külföld” – és főleg az egykori szláv tagköztársaságok – megtartása, illetve megszerzése az orosz törzsterület hadászati védhetősége érdekében.

Az egyszerű politizálónak megbocsátható, ha beveszi az orosz propagandát, még a véleményformálónak is, ha valamilyen morális vagy eszmei okból fogékony rá. A propaganda célja az, hogy bevegyék, nincs ellene védőoltás.

De ha valaki politikus, és tudja, mit tesz, és így rendeli alá egy hajdan felzárkózásról álmodó európai NATO-tagország bel-, kül- és gazdaságpolitikai érdekeit egy gazdaságilag kilátástalan, hadászatilag kétségbeesett önvédelemre kényszerülő, politikailag pedig demokráciaellenes másik államnak – azt mifelénk hazaárulásnak nevezik.

Mondom ezt csak úgy, október 23. előestéjén.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.