Rusko exfelesége szerint semmilyen ok nem volt Volzová megöletésére, sőt, szerinte éppen ő az, aki bűnös

2020. június 18. - 12:44 | Belföld

A Markíza korábbi igazgatójának, Pavol Ruskónak a volt feleségét, Viera Ruskovát hallgatták meg elsőként a Volzová-gyilkosság előkészítésének ügyében csütörtökön a pozsonyi II-es számú járásbíróságon.

Rusko exfelesége szerint semmilyen ok nem volt Volzová megöletésére, sőt, szerinte éppen ő az, aki bűnös
Pavol Rusko (Fotó: TASR)

A váltóhamisítási ügyben, valamint a korábbi markízás kolléganője, Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolásának megrendelésével vádolt Rusko exfelesége szerint Volzová bűnös a Gamatex-ügyben, és a vallomása során kijelentette, éppen ő volt az, aki a televízió köré vonzotta az alvilágot.

Rusková arról is beszélt, hogy a televíziót akkori férjével közösen, 1993-ban alapították. Később részesedést ajánlottak fel Volzovának, mert külföldi kapcsolatai és a tapasztalatai voltak.

„1997 őszén többen is azt mondták nekünk, hogy a családunk diszkreditálására készülnek” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy az egyik pozsonyi alvilági csoport megbízatást is kapott a likvidálásukra.

„Együttműködtünk Ján Kováčikkal, a család barátja volt” – mondta, majd hozzátette, ő azt javasolta nekik, hogy találkozzanak a besztercebányai maffiózóval, Mikuláš Černákkal. „Tudtuk, hogy veszély fenyeget bennünket, a találkozóra pedig a volt férjem Kováčikkal együtt ment” – hozzátette, majd megjegyezte, az említett találkozón kívül Rusko később nem találkozott Černákkal. Mint mondta, egyszer még telefonáltak a Danube hotelban történt 1997-es lövöldözés után, amikor meglőtték a kelet-szlovákiai maffiafőnököt, Róbert Holubot.

Rusková szerint különös, hogy Černák 2017-ig nem említette Volzová meggyilkolásának állítólagos megrendelését Rusko részéről.

Az exfeleség azt is megjegyezte, hogy Volzová jó barátja volt Peter Čongrády, a Sýkora-klán korábbi főnöke. „Volzová asszony nem áldozat, hanem bűnös az egész Gamatex-ügyben” – hangsúlyozta.

Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolásának előkészítése ügyében Pavol Rusko a fő vádlott, további vádlott pedig Róbert Lališ (Kýbel), a Sýkora-klán főnöke, valamint Mikuláš Černák és Miloš Kaštan.

Rusko, aki szabadlábon van, de nyomkövetőt kell viselnie, nem jelent meg a csürtörtöki tárgyaláson.

Mint ismert, az egykori politikus, Pavol Rusko 1995-től 2002-ig töltött be vezető szerepet a Markíza televízióban, melynek egyben résztulajdonosa is volt. A rendőrség azzal vádolja, hogy 1997-ben bérgyilkossal akarta megöletni markízás tulajdonostársát, Sylvia Volzovát. Az üggyel Mikuláš Černák egykori maffiavezér hozakodott elő, és a jelenleg életfogytig tartó büntetését töltő bűnöző tanúskodik is Rusko ellen. Vallomását megerősítette egykori maffiatársa, Miloš Kaštan is, aki akkoriban előleget is felvett Ruskótól a "melóért".

Sylvia Klaus-Volzovát először el kellett volna rabolni, közjegyző előtt kényszeríteni arra, hogy markízás tulajdonrészét adja el egy más személynek, majd csak ezután kellett volna a bérgyilkosoknak őt likvidálni.

Ruskót 2017. október 23-án vette őrizetbe a rendőrség, majd vizsgálati fogságba helyezték, november végén viszont a Pozsonyi Kerületi Bíróság ma úgy döntött, szabadlábon védekezhet, de nyomkövetőt kell viselnie.

Pavol Ruskót Marian Kočnerrel együtt idén febuár végén 19 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Markíza-váltók hamisítása ügyében. A döntés egyelőre nem jogerős, mivel az elítéltek fellebbezést nyújtottak be.


(TASR/para)