Sajtószabadság – az örök szálka

Ha valakinek nem fáj a térde, nem kenegeti árokhájjal…

Ez egy dakota mondás is lehetne, de kivételesen nem a magyar fődakotától (elnézést, kedves valódi dakoták) származik. De nem is a szlováktól, hanem éppen rá vonatkozna. De ha nem inge, ne vegye magára. De ha magára veszi, akkor legyen neki joga (nem mintha ma nem lenne bizonyos keretek között) válaszolnia. Nyilvánosmediálisan.

2008-ban Fico bevezette, utódja 2011-ben lecsiszolta, most pedig a térdfájós ismét, minél szálkásabb formájában csapkodna vele. Át is kalapálta a mediális bizottságon.

Hát, értjük mi, hogy nincs is rögzítve a Vadala-beszélgetés, ám attól még nem idegesnek kéne lenni az elvtársnak, hanem éppen hogy nyugodtabbnak. Hát, azt is értjük mi, hogy lassan elárverezik a feje fölül az adócsalótól bérelt lakását, de az is csak kitisztítaná a képet némileg, tehát csökkentené a térdfájást. Akkor meg minek kenegetni…

Jó, most jönnek a választások, ahol az embere rúdja kifelé áll, és ezért szerinte a média felelős. Ám ha veszít, hiába lesz válaszadási joga… Azt válaszolja, hogy nem is veszített, hanem nyert? Hát ilyen csak a magyar dakotánál van, sehol máshol (kivétel Harabin, de hát ő erősíti a /jog/szabályt). Meg az orosznál, de azt meg ki nem keni árokhájjal (ki nem szarja le)?

Szóval, ha kiterjeszti a parlament a válaszadási jogot (reméljük, ebben a Híd nem vesz részt) a köztisztviselőkre, politikusokra, ha nem, attól még a sajtó véleménye ellenvéleménytől és válaszadásoktól függetlenül egyre fontosabb lesz. Főleg, miután az orosz hoaxpropaganda kezdi elérni az értelmes, művelt, iskolázott embereket is – hiszen mindig van némi valóságalapja, erre épül és épít.

Egyre nagyobb lesz a normális szabad sajtó felelőssége.

Ha hibázik, azt a szemére veti a többi sajtótermék, hiszen mindegyik (kivéve az álhírgyárakat) korrekt akar lenni, hogy a konkurenciáról már ne is beszéljünk. Értelmes politikus az országa sajtóját megerősíti (s ezzel saját hitelét is) ilyen időkben. Már ha úgy viselkedett, hogy nem olvad vaj a fején, s nem kell árokháj a térdére. Felelős politikus tudja, hogy szabad ország szabad (nem basztatott, már elnézést) sajtó nélkül nem létezhet.

Igen, a sajtókontroll szükséges. Van is erre külön törvény. Csak be kell tartatni. Ja, hogy akkor a politikusközeli termékek bajba kerülnének? Arra nem gondolt, kedves elvtárs, hogy esetleg  visszanyal a fagyi és az ellenzékiek is tömegesen kezdenek el happening-szerűen (vissza)élni a válaszadási jogukkal?

Leegyszerűsítem: annak a politikusnak lehet hinni (megfelelő kontroll mellett), aki nem fél a sajtó kontrolljától (sem). Amelyik ezt a kontrollt csökkentené, amelyik ezen nem képes felülemelkedni, az gyanús.

Ahogy neki szálka szemében a sajtó szabadsága, legyen ő is szálka a mi szemünkben. Mert miről ismered meg a hazug politikust? Azt állítja, nem fáj a térde, de azért kenegeti…