A sajtószabadság nem mehet nyugdíjba
Bárhogyan bújom is a sajtót, valahogy nem akadok olyan infóra, amely szerint bármi érdemleges történt volna felelős politikai szinten múlt heti cikkemtől a szlovák sajtószabadság megőrzése ügyében.
Ne tessék félreérteni, nem úgy gondolom, hogy a nagyképű Ardamica ír valamit, s erre a világ magába száll és megváltozik a bolygók forgásának iránya, sebessége… Ám azt mindenki láthatja, hogy egyfelől a Kuciak-gyilkosság óta, másfelől a Rezník-féle közmédia-takarítás elkezdése óta fokozottan látszik, mennyire hadilábon állunk a szólásszabadság és a sajtószabadság fogalmaival ebben az államban.
Annak ugyebár mindig lesz tere a sajtóban, ha az épp felelőtlen felelős kormány elterelésképp bejelent egy populista 65 évben maximalizált nyugdíjkorhatárt. Nagyon szociálisan hangzik ez a fokozottan szociális intézkedés (tudnának mesélni e szociális jellegről a keleti gazdák, akiket a rendőrség minimum passzív segedelmében fizikailag kivernek a saját földjükről…), csakhogy nem érint senkit, aki kb. 1974 előtt született volna. Aki pedig utána jött e szociálisan szlovák világra, annak ez most „mond mit ér”… Annyit, hogy mire ő lesz nyugdíjas, össze fog omlani a rendszer, ha így folytatják, magyarán megissza a levét.
Persze, az igaz, hogy a szociális szlovák államban mindnyájan jobban elhasználódtunk, mint mondjuk a „mocskoskapitalista” Svédeknél, de attól még ez az intézkedésterv csak kamu, csak terelés, csak üres rizsa. Csont a sajtó szájába.
Amely sajtó kénytelen ezzel is foglalkozni, de önmaga mellett sem képes normálisan kiállni. Mikor vonult itt ki az összes újságíró egy olyan tlacsovkáról, ahol a néma kormányfő helyett egy olyan pártelnök dumál, aki köztudottal gyűlöli a sajtót, s ráadásra nem is óhajt kellemetlen kérdésekre válaszolni? Mikor volt itt akkora összefogás, hogy a polgárok láthatnák, mennyire komoly a baj? Így a polgárok azt hihetik, ez a normális. Ehhez szokik, mondjuk ki, butul hozzá az ország.
Az a normális, hogy tisztogatás folyik a köztévénél és az a párt, amely a koalíció egyetlen demokratikus pártja lehetne, elfordul, nem néz oda. Mást csinál? Fontosabbat? Ennél fontosabbat? Mit? Azt hiheti az ember fia, nem is fontos, hogy sajtószabadság legyen, hogy ne pofázzon bele senki a hírszerkesztésbe. Elvégre egy kórházban is a takarítónő az utolsó, akivel az ember törődik. Pedig ha ő nem söpri ki a sarkokat, nem mossa fel a vért és nem törli fel a szart, akkor nem csak hogy a szalagvágó kormánydelegáció fog seggre esni a mocskon csúszva, hanem a páciensek is szép sorban elpatkolnak különféle fertőzésekben. Akkor is, ha a legjobb orvosok műtötték őket. A sajtóra ugyanígy szükség van.
Mi söpörjük a sarkokat, mi mossuk fel a vért, mi takarítjuk a szart. Különben meghaltok, értsétek már meg!
Ha a sajtó és a tudatos társadalom nem termelhet ki Kuciakokat, akiket itt épp most divat lelőni, akkor keleten tovább verik a és lopják meg a gazdákat, akkor egyre több embert nyíratnak ki, akkor a szlovák határra kitehetjük a Vadala-Troskova and Company kft. feliratot. És akkor nem 65 évesen mész nyugdíjba, hanem szociálisan beledöglesz akkorra a maffiózóknak hasznot hajtó minimálbéres (vagy kisebb, lásd az állami szektort) melóba. Ha elhiszed a komcsiknak és a náciknak, hogy az újságíró, a takarítónő meg a tanító csak luxus egy társadalomban, amelynek kizárólag gyártósori szerelőkre van szüksége napi 23 mozdulatsor-tudással, akkor megdöglesz.
Bocs, lehet szebben mondani, de mi nem hazudunk neked: igenis minimum agyhalált halsz, mert nem fogsz tudni már gondolkozni. Nem lesz miről ugyanis.
Nem hiába kelt ki a hitéből már a főügyész sem minap (de ki is felel a járási ügyészségekért?), mert ami Szlovákiában állami szinten rendszerszerűvé vált, az maga a Bűnözés.
Persze, mondhatnánk mi magyarok, hogy csak szépen sunyin húzzuk meg magunkat, ne legyen má’ baj (pedig van), hiszen épp most lett itt új sajtótermékünk. Igen, a magyar közmédia terjeszkedik putyini-orbáni szellemben.
Kilóra venné meg (közel félmilliárd forintból, vagy árasztaná el a propagandájával) a külhoni magyar sajtót, mint pl. a oviprogrammal teszi. De mi ahelyett, hogy a működésképtelen szlovák oktatási minisztérium előtt vagy a magyar koalíciós partner székházánál tüntetnénk mindazért, ami nekünk a saját adónkból jár, örülünk az olyan könyöradománynak, amely lekötelez bennünket egy vagy több beteges értékrendszer mellett. (Oké, ne legyek előre elfogult, da ha megnézzük a szerkesztőség neveit, tán egy-két-három, ideig-óráig kivételként tisztelhető igyekvőt leszámítva mindnyájan „bizonyítottak“ már... A velejéig rohadt magyar oktatási rendszer beszivárgása pedig eleve maga a pestis, erről nem nyitok vitát, evidens, ők maguk mondják magukról...)
A szlovák köztévének hosszú és kemény munkájába telt, hogy 1. nézhetővé váljon, 2. egészen jó munkát kezdjen el végezni a hírszolgáltatások terén. Ma pl. a legnézhetőbb és tán legobjektívebb esti híradót produkálja. Nekünk, magyaroknak is.
Minimum alternatívaként szükséges, legyen összehasonlítási alapunk, mert a Fidesz-import most nettó agymosó propaganda, ráadásul antidemokratikus országok hátszelével. Persze, azt sem kárhoztatom én, meg a sokszor alávetettségben sínylődő helyi lapokat sem, mert igenis van értékes feladatuk és lehetnek a mérleg nyelve. Csak valahol ténygarancia is kellene.
Mondom, ha a takarítónőket semmibe vesszük, jön a fertőzés. Örülhetünk a „korai” 65-ös nyugdíjnak, megbocsáthatjuk a felelős cinkosok némaságát, sőt még az is vigasztalhat bennünket, hogy legalább Rihanna közzétett magáról pár igen kellemes fotót (az is csak fehérneműreklám, no de ennyit Troskováról…), viszont
sajtószabadsága csak annak a népnek lesz, amelyik folyamatosan karbantartja, tisztítgatja, olajozgatja azt.
Mert nem cserélhető másikra. Vagy van, vagy nincs. A sajtószabi még csak nyugdíjba sem mehet. Sem 65 évesen, sem azután.
