Saková tagadja, hogy beavatkozott a Kuciak-gyilkosságot érintő nyomozásba

2019. február 6. - 16:13 | Belföld

Az, hogy Maroš Žilinka ügyész és Daniel Lipšic volt belügyminiszter meggyilkolásának előkészítését a belügyminisztériumi felügyelőség fogja kivizsgálni, egy adminisztratív döntés eredménye, melyről a felügyelőség előzetesen az ügyészséggel és a rendőrséggel is egyeztetett.

Saková tagadja, hogy beavatkozott a Kuciak-gyilkosságot érintő nyomozásba
Fotó: TASR/Marko Erd

Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter, megerősítve, hogy a felügyelőség fogja kivizsgálni Peter Šufliarsky, az első számú főügyészhelyettes meggyilkolásának előkészítését is.

„A döntés, melyre a Főügyészség vezetése, az országos rendőrfőkapitány és a belügyminisztériumi felügyelőség közötti megegyezést követően került sor, tisztán adminisztratív jellegű”

– mondta Saková, aki egyben megerősítette, hogy a szóban forgó lépést az információk kiszivárgása indokolta.

Saková elmondása szerint a Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében indított nyomozás során sok egyéb korrupciós, gazdasági és erőszakos bűncselekmény gyanúja is felmerült.

„Ezekkel az ügyekkel önálló büntetőeljárások keretében foglalkoznak”

– mondta.

A miniszter az újságírókat a további kérdésekkel a Főügyészséghez küldte. Hangsúlyozta, hogy a kettős gyilkosság ügyében nyomozó csapat a Főügyészég és a rendőrfőnök teljes bizalmát élvezi.

Maroš Žilinka speciális ügyész és Daniel Lipšic volt belügyminiszter és jogász meggyilkolása előkészítésének ügyét, mely Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkossági ügyének részét képezi, Denisa Saková belügyminiszter döntése értelmében a nyomozócsapattól a belügyminisztériumi felügyelőség vette át. Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője szerint ez egy adminisztratív lépés volt, melyre a Főügyészség és Milan Lučanský rendőrfőkapitány megegyezése alapján került sor.

A rendőrség kedden a közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy a szivárogtatásoknak köszönhetően a gyanúsítottak és azok, akik ellen még eljárás indulhat, értesülnek a nyomozás részleteiről, ezek az információk pedig a jövőbeli védelmük alapját képezhetik majd a bíróságon. A közlemény szerint az aktuális biztonsági intézkedésekkel a további szivárogtatásokat akarják megakadályozni. A rendőrségi nyomozócsapat továbbra is élvezi a rendőrfőnök teljes bizalmát, zárul a bejegyzés.

Az ellenzéki képviselők szerint Denisa Saková azáltal, hogy Žilinka és Lipšic meggyilkolása előkészítésének ügyét átadta a belügyminisztériumi felügyelőségnek, beavatkozott a nyomozásba. Emiatt indítványozzák a védelmi bizottság rendkívüli ülésének összehívását, melyen a miniszteren kívül a rendőrfőkapitányt is kérdőre akarják vonni.

A belügyi tárca döntését Lipšic is a nyomozásba való beavatkozás „precedens nélküli esetének” nevezte.

„A szándékos emberölés kivizsgálása a törvény szerint közvetlenül a Speciális Ügyészi Hivatal joghatósága alá tartozik, közvetetten pedig a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség foglalkozik vele. A felügyelőség soha nem nyomozott és nem is nyomoz szándékos emberölési ügyekben – nem rendelkezik az ehhez szükséges emberi és szakmai erőforrásokkal”

– írta Lipšic a közösségi oldalán. Hozzátette: felháborítónak tartja, hogy azt sugallják a nyilvánosságnak, hogy a károsultak ügyvédei szivárogtatnak.

TASR