A Samsung szeptemberben kezdi árusítani összehajtható okostelefonját

A Samsung Electronics szeptemberben kezdi árusítani hajlítható okostelefonját, a Galaxy Foldot, egyelőre csak néhány piacon.

A Samsung szeptemberben kezdi árusítani összehajtható okostelefonját
Forrás: Techradar

A cég csütörtökön azt közölte, hogy majd röviddel a piacra dobás előtt ismerteti, hogy hol lehet elsőként megvásárolni a 2 ezer dollár körüli terméket. A Samsung áprilisban mutatta be az új készülékét, de a jelentkező hibák miatt elhalasztotta az értékesítés a megkezdését. 

A cég azóta például megerősítette a kijelzőt a hajlításnál, ahol korában gondok voltak. A Samsung közleménye szerint "sikeresek voltak a tesztek". A rivális kínai Huawei Technologies szintén szeptemberben kezdi árusítani Mate X összecsukható okostelefonját.


MTI