Sarlatán vert át egy asszonyt, a lányát és az unokáját, 14 ezer eurót csalt ki tőlük

2015. szeptember 24. - 12:37 | Régió

Gyógyító és jövendőmondó szolgáltatást hirdetett egy ismeretlen nő. A lévai rendőrség körözést indított ellene, amiért 14 ezer eurót csalt ki egy károsulttól.

Sarlatán vert át egy asszonyt, a lányát és az unokáját, 14 ezer eurót csalt ki tőlük

Božena Bruchterová nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a helyi újságban feladott hirdetésre egy járásbeli 56 éves nő jelentkezett. Telefonon vette fel a kapcsolatot a Senty nevű kuruzslóval, és elmondta neki, hogy az unokájának egészségügyi problémái vannak. Első alkalommal július végén találkoztak, amikor különböző rituálékat végzett el az unokán. Ekkor 400 eurót kért. Második alkalommal a károsult nő már 1600 eurót fizetett.

Ekkor azonban az álgyógyító azt mondta neki, hogy hozza el az összes pénzét, merthogy el vannak átkozva és meg kell azt is tisztítani. A következő találkozóra a nő a lányával érkezett a szokásos lévai lakásba, és magukkal vittek 14 ezer eurót.

A jósnő átszámolta a pénzt, majd becsomagolta egy darab alufóliába. A látogatóinak öntött egy pohárba vizet, majd beleszórt valamilyen anyagot, és arra kérte őket, hogy menjenek át a másik helyiségbe, és ott öntsék ki. Míg odaát voltak, a jósnő becsomagolta az alufóliában lévő pénzt egy törölközőbe, amit belerakott az egyik nő retiküljébe.

Amikor távoztak, azt mondta nekik, hogy ezt a kis csomagot helyezzék el a gyermekszobában, és csak 24 óra múlva nyissák ki, éjfélkor pedig gyújtsanak meg egy gyertyát.

Amikor éjfélkor a felhívták a nőt, egy férfi vette fel a telefont, és azt üzente, hogy a gyógyítónak el kellett repülnie Görögországba, a pénzük pedig papírrá változott. Miután kicsomagolták a törölközőt, észrevették, hogy a pénz helyén valóban összeváott papírdarabok vannak.

A rendőrség csalás ügyében indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, egyúttal figyelmeztettek, hogy ne fizessünk olyan szolgáltatásokért, amelyek nem megbízhatóak.

-para-

Címkék: csalás, krimi, bűnügy