Sáros lehet a NAKA mostani vezetője is, erről beszélt az egyik bűnbánó extitkosszolga

2021. február 26. - 09:58 | Belföld

A titkosszolgálat korábbi helyettes vezetője, a rendőrséggel együttműködő Boris Beňa azt állítja, hogy Ľudovít Makó NAKA-s megfigyeléséről a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség jelenlegi vezetője, Branislav Zurian is beszámolt neki.

Sáros lehet a NAKA mostani vezetője is, erről beszélt az egyik bűnbánó extitkosszolga
Fotó: TASR

Zurian határozottan elutasítja ezt a vádat, hogy a bűnbánó Beňát tájékoztatta volna Makó lehallgatásáról. A NAKA irányítója elmondta, a feladatkörébe beletartozik a kapcsolattartás más partnerszervezetek képviselőivel, beleértve a titkosszolgálatokat is. "B.B. vallomásának csupán az a része igaz, hogy találkoztunk, de más összefüggések között" - jegyezte meg Zurian, aki szerint mindig betartotta a törvényeket és igyekezett küzdeni a bűncselekmények elkövetői ellen, és nem segítette őket. Beňa vallomásával kapcsolatban részletes vallomást akar tenni a NAKA vezetője a nyomozóhatóság előtt.

A titkosszolgálat korábbi helyettes vezetője arról számolt be a Topky.sk információi szerint, hogy Zurian a találkozójukon megerősítette, hogy egy gyilkosság miatt eljárás indult a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának volt vezetője, a rendőrséggel azóta már szintén együttműködő Makó ellen, és lehallgatják őt meg három másik személyt is. Beňa ezt a kérdést azért firtatta Zuriannál, mert Makó kérte meg erre.

Ahogy arról már beszámoltunk, a tavaly szeptemberben letartóztatott - majd később a fogságból kiengedett - Ľudovít Makó rendőrségi vallomásában felvázolta, hogyan épült fel a nyitrai oligarcha Norbert Bödör és Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány által irányított bűnszervezet a rendőrségen belül, és hogy miként igyekeztek lejáratni a Smer-SD ellenfeleit. Makó részletesen körülírta, hogyan épült fel a rendőrségi bűnszervezet, melynek főnöke valójában a rendőrségen kívüli Bödör volt, akinek apja tulajdonában van a Bonul őrző-védő vállalat, ám sokan inkább őt tartják a valós vezetőjének. Makó őt úgy írta le a csoporton belül, mint aki olyannyira sokat megengedett magának, hogy néha vissza is kellett fogni, például mikor megharagudott távoli rokonára, az országos rendőrkapitányra, Gašparra, és meg akarta verni.

(Topky/para)