Saul nagymagyari fiai
Csallóközi lenyomatok VIII.
Az előző részek:
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
„A hitközség élete harmonikus, hagyományos keretek között, az ősi, szép életkeret megőrzésében folyt és fejlődött. A magyar ortodoxia hagyományainak megfelelően az asszonyok nagyobb része parókában járt, a gyermekek zsidó iskolában, jesivákban tanultak, s az egész közösség életében érezni lehetett a vallásosság békés szellemét. A falusi élet talán még el is mélyítette ezt az egész környékén érezhető tiszta életformát. Erev sabbatkor és ünnepek előtt a kapukon három ütés jelezte, hogy a gyertyagyújtás ideje elérkezett; küldötte útján így hirdette ezt a hitközség. Erev-Ros-Chodes Ádáérkor délig böjtöltek, aztán a temetőben minchát imádkoztak – egy ez alkalomra szerzett imát mondottak, s megválasztották a Chevra gábejait. Innen a templomba mentek, ahol a rabbi gyászbeszédet mondott, a gyermekeknek zsemlyéket és főtt tojást osztottak, s este máárivkor a savuoti »Sochné báté chomer« kezdetű imát is elmondták” – írja visszaemlékezéseiben Blumenfeld Slomo.
A felső-csallóközi községben a holokauszt előtt hatvan körül volt a községben lakó zsidó adófizetők száma, és húsz körül a szórványokban. Akik szatócsok, kisiparosok, baromfi- és marhakereskedők, földművesek voltak, „s a falusi élettel kapcsolatos egyéb tevékenységek adták kenyerüket”. A településen 1941-ben 1785 lakos élt, ezek közül 251 vallotta magát izraelitának.
Forrásanyagunk szerint a nagymagyari hitközség a 18. század elején alakult, „nagyjából egyidőben a többi Pozsony környéki és távolabbi hitközségekkel”. Alapítói Bécs környéki, illetve cseh-morva zsidók voltak. A „mogendorfiak” szigorúan ortodox alapon szervezkedtek, és önálló hitközségi életet éltek. Első templomukat 1778-ban építették. A közösség első rabbija Strasser Eliezer 1827 körül, az utolsó Rabbi Naftali Cvi ben R. Saul Brach 1944-ig töltötte be a rabbi széket. Utóbbi „az igazság és a törvény harcosa volt, s fenntartotta a jesiváját a legnagyobb nehézségek árán is, ameddig engedték. Szerette községét – és őt is nagyon szerette a községe.” Az 1920-as években lett Nagymagyar rabbija. Fennmaradt műve a Dvár Nicáv aggádikus bibliai magyarázatokkal foglalkozik. Auschwitzban halt mártírhalált.
A hitközséget 1891 és 1910 között Saul Brach irányította, aki a 19. század legnevesebb rabbijai közé tartozott. Számos könyv szerzője, s beszédeit is összegyűjtötték és kiadták.
A nagymagyari zsidókat környékbeli testvéreikkel együtt 1944-ben a szerdahelyi gettóba koncentrálták. A háború után az egykori hitközség tíz-tizenöt százaléknyi része tért vissza a Csallóközbe. Többségük az 1940-es évek végén alijázott, a Szentföldre vándorolt ki. A nagy múltra visszatekintő nagymagyari hitközség megszűnt.
Lelkes Vince
