Se lincs, se ábránd

Széky János | 2020. május 17. - 09:42 | Vélemény

A cselekmény két szálon indult.

Se lincs, se ábránd
Fotó: TASR

Március végén, a koronavírus elleni védekezés jegyében módosították a magyar büntető törvénykönyvet (örömmel fogadok minden felvilágosítást arról, hogy hol történt hasonló Európában), és többek között új törvényi tényállást vezetett be:

„Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Minthogy „a védekezés eredményessége” tisztázatlan fogalom, és időprobléma is van – honnan lehet előre tudni, hogy egy intézkedés eredményes lesz-e, hát még hogy annak bizonyulna-e, ha meg nem akadályozzák –, az első percben látni lehetett, hogy a hatóságok olyan eszközt kapnak a kezükbe, amivel megbüntethetik azokat, akik nem az ízlésük szerint szólalnak meg. Azaz csorbul a véleményszabadság nevű alapvető szabadságjog.

A másik szálon az Európai Parlament elhatározta, hogy vitát tart a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormánynak különleges hatalmat adó – ragadványnevén „felhatalmazási” törvényről.

Ez csupán vita, nem számonkérés, semmiféle jogi következménye nincs, a magyar kormány álláspontját kiválóan tudják képviselni a magyar kormánypárti képviselők, de Varga Judit igazságügyi miniszter úgy vélte, csak ő tudná hitelesen megvédeni az igaztalanul támadott törvényt, ami Jourová bizottsági alelnök szerint amúgy sem ütközik az uniós joggal.

David Sassoli, az EP elnöke szívesen szót adott volna a magyar kormánynak, hogy megindokolhassa nyilván könnyen félreérthető vagy félremagyarázható döntését, miszerint addig tart igényt különleges, a maradék kevés féktől és ellensúlytól, elsorvasztott szabadságjogtól sem korlátozott jogkörökre, amíg meg nem unja. Szót adott volna, ha – „az illendőség szabályai szerint” – maga a miniszterelnök jelenik meg a plenáris ülésen. Orbán Viktor azonban nem akart elmenni,.

Az igazat megvallva én sem mentem volna el, mivel a vitára szánt idő bruttó háromnegyed óra lehetett, ráadásul a járvány és karantén miatt a szokásos létszám töredékével, következménye nem volt, még szavazás sem követte – ezért elrepülni hajnalban vagy ott tölteni az előző éjszakát, bármi szellemi energiát pazarolni rá? Ugyan. Orbán Viktor közölte, hogy a vírus elleni harc miatt egy szabad perce sincs.

Sassoli nyilván erőt akart mutatni, és az intézmény tekintélyét ápolni, de innen már minden a szokásos koreográfia szerint haladt tovább. Varga Judit egy újabb levélben már követelte, hogy ő vehessen részt a vitán – feltehetően nem azért, mert azt remélte, hogy az EP-elnök meggondolja magát, hanem hogy kormányát – s így, orbáni logikával, az országot – a nemzetközi balliberális összeesküvés és a mögötte megbúvó „magyar baloldali EP-képviselők” áldozatának tüntethesse föl.

Így pillanatok alatt sikerült megerősíteni a hazai táborban azt a képzetet, hogy itt – kormánynyelven – „lincselés” folyik, akadályozzák a vírusellenes harcot, ahogy máskor a migránsellenes háborút szokták, azaz hazánk és általában a keresztény Európa vesztét akarják csak azért, mert Orbán Viktor ellent mer mondani nekik, ahogy 1989-ben ama másik elnyomó hatalomnak.

A két szál úgy találkozott, hogy közvetlenül az európai vita előtt Magyarország egymástól távoli két pontján rémhírterjesztés alapos gyanújával őrizetbe vettek két embert.

Szerencsen egy 64 éves férfit kedden hajnali hatkor azért, mert a kormány járványügyi intézkedéseit bírálta s annak fejét diktátornak nevezte a Facebookon (a poszthoz tizenkilencen hozzászóltak és tizenegyen meg is osztották, veszélyesen nagy nyilvánosság, ugye).

Gyulán szerdán hajnali hatkor a helyi ellenzéki Kossuth Kör szintén nem fiatal, mozgássérült elnökét – a Mindenki Magyarországa Mozgalom tavalyi polgármesterjelöltjét, a Momentum tagját – vitték be, mert három héttel korábban egy zárt Facebook-csoportban megosztott egy dudálós tüntetésre szóló felhívást, és hozzáfűzte ezt a mondatot: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.” Amikor elengedték, egyszerűen kitették az utcára, jó messze a lakásától, jusson haza, ahogy tud.

Ezzel a poggyásszal érkeztek a magyar kormány védelmező csütörtök reggel a kivételesen nem strasbourgi, hanem brüsszeli ülésterembe. A NER vezető klikkje beleesett a vezérelvű, de nem kellően bürokratizált kormányzatok csapdájába: mivel olyan törvényt hozatnak meg, amilyet akarnak, semmi garancia nincs rá, hogy a tisztázatlan körvonalú rendelkezéseket időnként túlbuzgó buták alkalmazzák, ami visszaüthet a főnökségre.

Az ügyészség mind a szerencsi, mind a gyulai ügyben leállította a rendőrséget, a terhelteknek adott igazat, mondván, hogy a posztjaikban csak a véleményüket fejtették ki. Már az EP-vita után Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy hibáztak a hatóságok, bár jogállamban megesik az ilyesmi. Ám ekkor már késő volt. Az előállítások híre eljutott Brüsszelbe, a kiengedésé nem.

A vitában csak egy magyar ellenzéki képviselő szólalt fel, Gyöngyösi Márton a Jobbiktól, de a Fidesszel szembenállók zöme tudott a viszonylag friss botrányról: a francia zöld éppúgy, mint a luxemburgi és a görög néppárti vagy a német szociáldemokrata. Tudott Jourová is, aki nemcsak bizottsági alelnök, hanem igazságügyi, fogyasztóvédelmi és a társadalmi nemek (magyarul genderek) esélyegyenlőségéért felelős biztos is.

Éppen az az aggasztó, hogy Věra Jourová mindenről tud: monitorozzák a magyar helyzetet, napi jelentéseket kap az uniós képviseleten keresztül, a két előállított ügyében „most mérlegelik, hogy tudnak-e jogi lépéseket tenni”.

A dolgok mostani állása szerint nem fognak, és akkor se tennének, ha a magyar ügyészek nem kaptak volna gyorsan észbe. Jourová volt az, aki Orbán és körének nagy megnyugvására azt mondta, hogy Magyarország még nem fogadott el olyan rendeletet, ami ellentmondana az európai jognak” – mivel a felhatalmazási törvény maga nem rendelet, ez így is van, és kellő ügyvédi segédlettel azt is be lehet bizonyítani, hogy nincs olyan európai szerződés vagy irányelv, ami kizárná, hogy egy kormány nyitott határidővel adasson magának rendkívüli felhatalmazást a tisztességtelen választások összehozott kérharmaddal.

Jourová most érzelmes stílusban, csehül fejezte be zárszavát. Fölidézte, hogy a kommunizmus alatt „arról ábrándoztunk, hogy szabad társadalomban élhetünk”. Az ember eltűnődött azon, ebbe a többes szám első személybe belefér-e Jourová pártfőnöke, Andrej Babiš, aki a kommunizmus alatt kommunista párttag és állambiztonsági ügynök volt. Minden a „szabad társadalom” definíciójától függ.

Azon is eltűnődik az ember, hogy miért éppen annak a politikusnak a csapatából jelöltek igazságügyi biztost Európába, aki ellen uniós pénzek eltérítése miatt az OLAF vizsgálódott, és inkább lecserélte az igazságügyi miniszterét, hogy odahaza védve legyen.

Sok mindent magyaráz, hogy a nagyobb, nyugatabbi tagországokban nem ismerik a kontinens innenső felének nyelveit, kultúráit, hagyományait, belső viszonyait. De hát Babiš hatalmi műveletei miatt több százezres tüntetések voltak Prágában, az ilyet nem lehet nem észrevenni. Akkor?

A Renew Europe liberális EP-frakció bárányvakságát talán ugyanaz magyarázza, amiért az Európai Néppárt többsége mindent megbocsátva benn tartja a Fideszt. Kellenek az erős pozíciók az Európai Parlamentben és a Tanácsban is. Az ember hajlamos rövidlátó és feledékeny lenni, amíg a saját pártszövetségéről van szó. (És persze éleslátó és könyörtelen, ha a többiekről.)

Nem erkölcsprédikációt akarok tartani, csak gyakorlati tanács magyar ellenzéki politizálóknak: nem szabad abban bízni, hogy szerencsésebb országok politikusai jobban tudják, hogy mi van nálunk, mert mi tudjuk jobban. És nem szabad abban bízni, hogy szerencsésebb országok majd politikai értékeket követve ítélkeznek Magyarországról (a Visegrádi Négyekről, Romániáról stb.), s így majd megmentik őket, mert a politika hétköznapi üzemanyaga az érdek és a szenvedély, és csak mi tudjuk megmenteni magunkat.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.