A sebészeten kötött ki a 11 éves kisfiú, akit eltapostak a Mikulás lovai

2016. december 8. - 11:10 | Régió

Ajándékok, édességek és szórakozás helyett a sebészeten végezte a 11 éves kisfiú.

A sebészeten kötött ki a 11 éves kisfiú, akit eltapostak a Mikulás lovai
Forrás: cas.sk

A hagyományos eseményen több helyi lakos gyűlt össze a községi hivatal előtt. A karácsonyfa kivilágítása után tűzijátékra került sor – ekkor tört ki a káosz.

A 11 éves Lukáš nagy izgalomban várta a Mikulás érkezését a Čadcai járásban található Svrčinovec községben. A helyi önkormányzat által szervezett tűzijáték miatt azonban megriadtak a lovak, és megsebesítettek három embert.

Az eset során Lukáš súlyosan megsérült. Eltaposták a lovak, a sérülés következtében pedig az egyik bordája megsértette a lépét, azért azt a műtét során el kellett távolítaniuk az orvosoknak.

A kisfiúnak azóta is nagy fájdalmai vannak, az esetre pedig egyáltalán nem emlékszik.

A kisfiú édesapja elmondta, most mindenkinek az a legfontosabb, hogy Lukáš mielőbb felépüljön, azt azonban ki akarják deríteni, hogy ki a történtek felelőse.

Az ünnepségről a község biztonsági kamerái is készítettek felvételeket, amelyet jelenleg a rendőrség vizsgál.

Az esemény szervezője, azaz a községi hivatal azt állítja, hogy nem rendeltek lovakat az eseményre. Az állatok tulajdonosa nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy a lovak mit kerestek a helyszínen.

Radko Moravčík, rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség általános veszélyeztetés vádjával indított eljárást. A 11 éves kisfiún kívül súlyosabban megsérült még egy 13 éves lány és egy 60 éves nő is.

(cas.sk/para)

Címkék: káosz, lovak, mikulás