Šefčovič elfogadta a Smer felkérését, indul az államfőválasztáson

2019. január 13. - 22:37 | Belföld

Várhatóan a hét elején jelenti be hivatalosan, hogy indul a köztársaságielnök-választáson.

Šefčovič elfogadta a Smer felkérését, indul az államfőválasztáson
Fotó: TASR

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) energiaunióért felelős alelnöke elfogadta a Smer felkérését, és a párt jelöltjeként indul az államfőválasztáson – írja a Denník N.

A lap úgy tudja, Šefčovič már értesítette az Európai Bizottság vezetőségét a döntéséről.

Robert Fico, a Smer elnöke a héten megszólította az Európai Bizottság szlovák alelnökét, fogadja el az elnökjelöltséget. Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter ezt követően úgy nyilatkozott, Maroš Šefčovič kiváló elnökjelölt lenne.

Az államfőválasztás első fordulóját március 16-án tartják. Amennyiben nem sikerül megválasztani az államfőt az első körben, március 30-án kerül sor a második fordulóra.

Az államfői székért való indulást eddig több mint tíz ember jelentette be, többek között Bugár Béla (Híd), Robert Mistrík (az SaS és az Együtt támogatásával), Juraj Zábojník (biztonsági elemző), Eduard Chmelár (politikai elemző), Zuzana Čaputová (Progresszív Szlovákia), Milan Krajniak (Sme rodina), Oskar Fegyveres (ifj. Michal Kováč elrablásának szemtanúja), Marian Kotleba (ĽSNS), František Mikloško (a KDH volt politikusa), Róbert Švec (Slovenské hnutie obrody), Bohumila Tauchmannová, Štefan Harabin (a Legfelsőbb Bíróság bírója) vagy Gabriela Drobová televízióigazgató és dramaturg.

Államfőnek bármelyik szlovák állampolgár jelöltetheti magát, aki állandó lakhellyel rendelkezik Szlovákiában, és a választás napjáig betölti legalább a 40. életévét. Az elnökválasztáson való induláshoz legalább 15 parlamenti képviselő támogatására, vagy egy 15 000 állampolgár által aláírt petíció benyújtására van szükség.

(Denník N/Aktuality)