Šefčovič: Nem tagadom, hogy feszülten fogom várni az eredményeket

2019. március 16. - 13:24 | Belföld

Maroš Šefčovič érdeklődéssel és feszülten várja a szombati elnökválasztás első fordulójának eredményeit. Az elnökjelölt ezt azután jelentette ki a média képviselői előtt, hogy felesége, Helena, valamint a gyerekei társaságában leadta a szavazatát a pozsonyi Alexander Dubček Alapiskolában.

Šefčovič: Nem tagadom, hogy feszülten fogom várni az eredményeket
Fotó: TASR

„Be kell vallanom, hogy ezt az egészet nagyon intenzíven átélem, hiszen az elnökválasztáson az ember mégis csak egyszer indul az életben” – mondta Šefčovič. A jelölt ismét köszönetet mondott a legközelebbi hozzátartozóinak a kampány során nyújtott támogatásukért, továbbá köszönetet mondott a szimpatizánsainak és mindazoknak is, akik szombaton elmennek szavazni.

Elmondása szerint a szavazóhelyiségből a családdal egy ünnepi ebédre megy. Délután azt tervezi, hogy egy kicsit sportolni fog, este pedig a barátaival fogja várni az első kör eredményeit. „Feszülten fogom várni az eredményeket, de egyben annak tudatában is, hogy a választási kampány során a maximumot teljesítettük, és érthetően prezentáltuk azokat a gondolatokat, amelyekkel az emberek bizalmára pályázom” – fejtette ki Šefčovič. „Az emberek döntenek” – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen eredményt vár.

Az elnökválasztás szombati, első fordulójában a szavazóhelyiségek 7-től 22 óráig tartanak nyitva. Választásra jogosult több mint 4,45 millió hazai és külföldön élő állampolgár. Ahhoz, hogy az elnököt már az első körben megválasszák, valamelyik jelöltnek meg kellene szereznie a választók érvényes szavazatainak több mint felét. Ha ez nem történik meg, március 30-án második fordulóra kerül sor.


TASR