Šefčovič: „Úgy vélem, hogy az első nő, aki államfő lesz, megérdemli”

2019. március 31. - 03:10 | Belföld

Maroš Šefčovič elnökjelölt gratulált ellenfelének, Zuzana Čaputovának az elnökválasztás második fordulójában szerzett győzelméhez.

Šefčovič: „Úgy vélem, hogy az első nő, aki államfő lesz, megérdemli”
Fotók: TASR - további képekért kattints!

Šefčovič egy csokor virágot is küldött a győztesnek. „Úgy vélem, hogy az első nő, aki államfő lesz, megérdemli” – mondta.

Šefčovič elmondása szerint telefonon is gratulált Čaputovának. „Azt mondtam neki, hogy ma estétől kezdve nagy felelősség vár rá, hiszen ő lesz az államfő. Azt is hangsúlyoztam, hogy bár természetesen nagyon élénk volt az elnöki kampányunk, Szlovákia előtt olyan idők állnak, amelyek azt fogják követelni, hogy az ország egységes legyen” – fejtette ki.

A sikertelen elnökjelölt saját bevallása szerint megfontolja, hogyan kezelje a támogatást, amit kapott. Hozzátette: legelőször is az európai biztosi kötelességek várják, melyekkel a kampány alatt nem tudott foglalkozni. Azt ugyanakkor kizárta, hogy lennének pártpolitikával kapcsolatos tervei. „Szlovákiáért fogok dolgozni, ahogy egész életemben tettem” – fűzte hozzá.

Šefčovič kijelentette: nem bánja, hogy indult az elnökválasztáson, ahogy azt sem, hogy a Smer-SD párt támogatta őt. „A Smer-SD támogatása nélkül nem kerültem volna a második körbe, és ha nem lettem volna a második körben, akkor a légkör ma teljesen más lenne” – véli Šefčovič, aki szerint ez hatással lehetett volna a Szlovákiáról külföldön alkotott képre és a gazdaságra is.

„A küldetésemet, hogy Szlovákia továbbra is olyan ország maradjon, amelyre egyértelműen Európa-pártiként tekintenek, amelyet egyértelműen olyan országként kezelnek, amely a lehető legfontosabb szerepet akarja betölteni az unión belül, teljesítettem” – húzta alá Šefčovič. Egyedül a második körben tapasztalt alacsonyabb részvétel miatt bánkódik. Éppen ezért köszönetet mondott minden választónak. Külön megköszönte a felesége és a családtagok támogatását.

Kapcsolódó cikkek:

Az elnökválasztás legfontosabb pillanatai - PERCRŐL PERCRE

Rekordalacsony volt a részvételi arány!

Kiska: "Sok ország irigyel most bennünket"


(TASR)