Segíti az állam az utazási irodákat, az utakat egy évvel elhalaszthatják

2020. május 7. - 14:37 | Belföld

A gazdasági minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy beterjeszti a koronavírus-járvány sújtotta utazási irodák megsegítését célzó javaslatot.

Segíti az állam az utazási irodákat, az utakat egy évvel elhalaszthatják
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A Szlovák Utazási Irodák Szövetségének becslése szerint a hazai utazási irodáknak megközelítőleg 150 millió euróra lenne szükségük, hogy képesek legyenek kárpótolni az utasaikat, akiknek az útját meghiúsította a koronavírus-járvány, erre azonban képtelenek.

A csütörtökön bemutatott javaslat lehetővé teszi a szlovákiai utazási irodáknak, hogy a meglévő szerződés kiegészítéseképp későbbre halasszák az utazást. A javaslatról a parlament gyorsított eljárás során dönthet.

A közlekedésügyi minisztérium államtitkára, Ján Oravec szerint az utasok megegyezhetnek majd az irodával, hogy egy másik utazáson szeretnének-e részt venni ugyanolyan értékben, vagy az eredetileg kiválasztott utazáshoz ragaszkodnak, amely másik időpontban valósul meg. Az ügyfelek 2021 augusztusának végéig használhatnák fel ilyen módon a befizetett összeget.

Abban az esetben, ha az ügyfelek 2021 augusztusáig nem használják fel a befizetett összeget, jogosultak lesznek annak visszaigénylésére.

A minisztérium hozzátette, nem mindenki lesz köteles elfogadni az utalványt. Vissza kell például fizetni a befizetett összeget azoknak, akik március 13. után a munkaügyi hivatal nyilvántartásába kerültek, illetve azoknak a vállalkozóknak, akik a járvány miatt támogatást igényeltek az államtól. A kivételek közé tartoznak még a terhes nők, valamint a gondozási segélyt igénylő édesanyák is.

Az államtitkár megerősítette, hogy a hazai utazási irodák megközelítőleg harmadának jelenleg nincs semmilyen bevétele és a csőd szélén állnak.


(DenníkN)