Sehol nem drágulnak olyan gyorsan az élelmiszerek az EU-ban, mint nálunk

2018. február 26. - 12:48 | Belföld

Idén januárban 6,8%-kal többet fizettek a szlovákiai fogyasztók az élelmiszerekért és az alkoholmentes italokért, mint egy évvel korábban.

Sehol nem drágulnak olyan gyorsan az élelmiszerek az EU-ban, mint nálunk
Fotó: TASR

Szlovákiában az összes EU-tagállam közül már a harmadik egymást követő hónapban a legnagyobb mértékű az élelmiszer-drágulás. Leginkább a tojás és a vaj ára ment fel, a cukor ellenben olcsóbb lett - derült ki a Szlovákiai Gazdák Szövetkezetének (SFD) aktuális, az Eurostat adatain alapuló elemzéséből.

Szlovákia után a legnagyobb mértékű a drágulás Észtországban (5,6%), illetve a többi V4-tagállamban, Csehországban (4,5%), Magyarországon (4,5%), és Lengyelországban (4,1%). Az élelmiszerárak emelkedése az egész EU-t tekintve 2,2%-os.

Egyes országokban ugyanakkor olcsóbbak lettek az élelmiszerek, Görögországban 1%-kal, Írországban 1,6%-kal, Cipruson pedig 4,4%-kal csökkentek az árak.

Az év elején a szlovákiai lakosoknak főleg a tojás miatt kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk, melynek az ára év közben 49,5%-kal emelkedett. A vajért 37%-kal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, a gyümölcs ára pedig 18%-kal nőtt a 2017 januári értékekkel összevetve. A cukor ellenben 9%-kal olcsóbb lett.

Kapcsolódó cikk:
Lássuk, mi mindennek ugrott meg az ára az elmúlt évben

A tojás drágulása a fipronil-botrány számlájára írható, egyes gyümölcsök ára pedig a 2017 tavaszán jelentkező hirtelen fagyok miatt nőtt meg ennyire – magyarázta Eva Sadovská, az SFD elemzője.

A következő hónapokban a drágulás elérheti a 6,5-7%-os szintet. A tojás és a vaj ára várhatóan stabilizálódik, a cukor ára tovább csökkenhet.