Šeliga nem indul a Za ľudí pártelnöki posztjáért

camera

1

Šeliga nem indul a Za ľudí pártelnöki posztjáért

Juraj Šeliga (Fotó: TASR) 

Megosztás

Juraj Šeliga, a Za ľudí és a parlament alelnöke a szombati (augusztus 8.) pártkongresszuson nem indul a pártelnöki posztért. Ezt az információt ő maga közölte a TASR hírügynökséggel, hozzátéve: Miroslav Kollár képviselő és elnökségi tag megválasztását fogja támogatni.

Kollár mellett Veronika Remišová, a Za ľudí alelnöke és miniszterelnök-helyettes is indul a tisztségért.

Šeliga azzal indokolta a döntését, hogy úgy érzi, még nem szerzett elég politikai gyakorlatot. Emellett elmondása szerint a következő néhány hónapot a szlovák igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség megtisztításának akarja szentelni. A politikus megköszönte mindenkinek – párttagoknak, választóknak, szimpatizánsoknak, volt csúcspolitikusoknak és közéleti személyiségeknek – a támogatást.

A parlament alelnöke Kollárt látná szívesen a párt élén. Úgy véli, Remišovának a közeljövőben lényegesen többet kell majd foglalkoznia az új minisztérium kiépítésével és az uniós támogatási rendszer egyszerűsítésével, és kevesebb ideje fog maradni a pártra.

A pártkongresszusig formálisan Andrej Kiska alapító vezeti a Za ľudí pártot. A volt államfő ugyanakkor a parlamenti választások után az egészségi állapotára hivatkozva visszavonult, azóta Remišová helyettesíti őt. Kiska korábban bejelentette, hogy nem indul újra a pártelnöki székért, és hogy Remišovát látná szívesen az utódjaként.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program