Sellyei bankrablók miatt láthatott ma géppisztolyos zsarukat Nyitra megyében

2017. október 11. - 19:09 | Régió

Érsekújvárban két helyen: a Kamocsa felé vezető úton és a temető melletti kivezető szakaszon lehetett látni golyóálló mellényben posztoló géppisztolyos rendőröket, kollégáik pedig több másik helyen, például Nyitrán és a Lévai járáshoz tartozó Garamkovácsin (Kozárovce) bukkantak fel hasonló szerelésben. 

Sellyei bankrablók miatt láthatott ma géppisztolyos zsarukat Nyitra megyében
Az elkövetők láthatóan összehangolták az öltözéküket (Fotó: TASR)

Ezt az erődemonstrációt a ma délelőtti vágsellyei fegyveres bankrablás magyarázza. Ahogy arról beszámoltunk, a hatóságok hivatalos Facebook-oldalán közölt tájékoztatása szerint két szerb akcentussal beszélő elkövető fosztotta ki a Vág-parti város Szlovák Takarékpénztárának (Slovenská Sporiteľňa) egyik bankfiókját. Az előzetes információk szerint a rablók azzal fenyegetőztek, hogy fegyver van náluk, azt azonban még mindig nem tudni, pontosan mekkora összeget vittek el a pénzintézetből.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni a tettesek után, ezért a beérkező információk szerint több órán át strázsáltak a felfegyverzett zsaruk a Vágsellyétől 30-40 kilométerre található említett helyszíneken is.

Ami az elkövetők kiejtését illeti, a bűnüldöző szervek közösségi oldalán nagy vita alakult ki amiatt, hogy a rendőrség szerbnek azonosította az akcentusukat, ahelyett, hogy csak általánosságban délszlávnak jelölte volna meg azt. Elvégre nyelvész legyen a talpán, aki kiejtés alapján meg tudja határozni, a szlovák nyelvet törve beszélő személy szerb, horvát, bosnyák vagy macedón, netán bulgár tájszólást használ.

(sárp)