Senki nem nyúlt a fiatal nőhöz, akinek halála után szexuális ragadozótól, sorozatgyilkostól rettegtek Pozsonyban

Viola Macáková holttestét 2019. november 11-én találták meg a pozsonyi kikötőben, a haláleset körülményei miatt pedig először az is felmerült, hogy sorozatgyilkos áldozata lehet, aki halála előtt megerőszakolta és megkínozta a 34 éves nőt.

Senki nem nyúlt a fiatal nőhöz, akinek halála után szexuális ragadozótól, sorozatgyilkostól rettegtek Pozsonyban
Viola Macáková (Archív felvétel)

Violát, aki egy pozsonyi nyelviskolában tanított angol nyelvet, a kikötő biztonsági őre találta meg a sínek között, ekkor alig élt. Kihívta a mentőket, akik megpróbálták felmelegíteni a testét, de kórházba szállítása során életét vesztette. A sninai származású nőt elsőre azonosítani sem tudták, mert nem volt meg a kabátja, a táskája és az iratai sem, ruhája pedig deréktól lefelé csupa víz volt. Családja jelentette be eltűnését, akkor sikerült a két cselekményt összekapcsolni.

Viola mobilját utoljára éjjeli egykor mérték be a kikötőhöz közeli Šafárik téren, de több térfigyelő kamera felvételén is látható egyedül aznap éjjel. Amikor megtalálták, el volt törve egy csigolyája, zúzódások voltak a térdén, és több sérülés is utalt arra, hogy megerőszakolhatták. Ugyanakkor ezek a sérülések más módon is keletkezhettek. Halálát az első vizsgálatok szerint közvetlenül egy vérrög okozhatta, amely eljutott az agyáig. Később az a verzió is felmerült, hogy Viola Macáková öngyilkos lett.

A Topky.sk információi szerint az ügyben illetékes vizsgálótiszt pontot tett a nyomozás végére, és megszüntette az emberölés gyanújával indított bünetőeljárást.

A Bűnügyi Szakértői Intézet vizsgálatának végeredménye ugyanis az, hogy senki nem nyúlt a nőhöz halála előtt - kizárták az idegenkezűséget.

A portál úgy tudja, erről a mai nap folyamán a tanítónő családját is értesítették.

A Tvnoviny.sk információi szerint a nyomozás lezárásának részleteiről csütörtökön tájékoztat majd a rendőrség. Annyit tudni, hogy a vizsgálótiszt újabb szakvéleményt dolgoztatott ki a nő halálának körülményeiről, mivel az első nem adott egyértelmű válaszokat.

A második szakvélemény állítólag megállapította, hogy Viola halálát zsírembólia okozhatta. Ez azt jelenti, hogy egy zsírrög zárhatta el az ereket, ami miatt leállt a szívműködése. Az ilyesmi általában csontsérülés vagy tompa ütés nyomán keletkezik. A rendőrség olyan verziót is vizsgált, hogy Viola szerencsétlenül elesett.

De akkor vajon hol volt a kabátja és a dolgai, illetve mit keresett a kikötőben?!

(Topky.sk/Tvnoviny.sk)