Serénykednek a pakai nyugdíjasok

Társadalmi munkával bővítették klubhelyiségüket a nagypakai nyugdíjasok.

Serénykednek a pakai nyugdíjasok
Archív felvételek

„Köszönjük községünk polgármesterének, Ivan Seňannak, hogy lehetővé tette számunkra a terjeszkedést a helyi posta épületében. Fúrtunk-faragtunk, festettünk-mázoltunk, rakodtunk-takarítottunk, amíg a számunkra kijelölt klubtermet igényeinknek megfelelővé alakítottuk. Tagjaink közül külön megemlítem Szerda Árpád, Antal Mihály, Antal Éva és Jurányi Rozália nevét, akik a legtöbbet dolgoztak a tatarozáson. Nagyon jól sikerült az első rendezvényünk, amely egy jóhangulatú gulyásparti volt. Várjuk magunk közé nyugdíjas-társainkat Paka mindhárom történelmi falurészéből“ – közölte Szerda Mónika, a Nyugdíjas-szövetség helyi szervezetének újonnan megválasztott elnöke.

(lel)