Serie A - Az Inter és a Juve is rangadót játszik

2019. december 5. - 11:28 | Sport

Az éllovas Internazionale és az egy pont hátránnyal második, címvédő Juventus is rangadót játszik az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában, melyben előbbi az AS Romával, utóbbi a Lazióval csap össze.

Az Antonio Conte irányította Inter a múlt hét végén kihasználta a Juventusnak a Sassuolo elleni váratlan botlását (2-2), így az élre került. Ahhoz azonban, hogy ott is maradjon, komolyan meg kell majd küzdenie péntek este.

A rivális Roma gyengén kezdte ugyan a szezont, az elmúlt időszakban viszont magára talált és legutóbbi hat bajnoki meccséből ötöt megnyert, ennek köszönhetően már ötödik a tabellán, a harmadik Laziótól mindössze két ponttal lemaradva. A rómaiak formájától az Internazionalénál bizonyára nem ijednek meg, mivel a csapat öt meccse pontot sem veszített a Serie A-ban, ugyanakkor egyáltalán nem mehet majd biztosra a hazai pálya ellenére sem.

A két gárda az elmúlt években váltakozó sikerrel vívott meg egymással: legutóbbi három bajnoki meccsük egyaránt döntetlenre végződött, azt megelőzően pedig az Inter nyert a fővárosban, a Roma pedig Milánóban.

A Juventus az elmúlt hetekben visszafogottabban játszott, a győzelmeket azonban szállította, ezért is volt meglepő múlt vasárnapi pontvesztése. A Lazio otthonában viszont korántsem lenne az, még úgy sem, hogy a két együttes legutóbbi 27 bajnoki párharcából a Juve 20-at megnyert, s hat döntetlen mellett csupán egyszer veszített. A római kékek jó formában vannak, október közepén veszítettek legutóbb pontokat a pontvadászatban, azóta hat győzelmet produkáltak.

A mostani szezon legnagyobb csalódását eddig egyértelműen az elmúlt években a Juventus elsőszámú kihívójának számító Napoli produkciója jelenti. Carlo Ancelotti együttese hatmeccses nyeretlenségi sorozatban van és csak hetedik a Serie A-ban, az éllovas Intertől 17 ponttal leszakadva. Szombaton a 16. helyen álló Udinese vendégeként lesz lehetősége a csapatnak megtörni a rossz szériát.

Serie A, 15. forduló:

péntek: Internazionale-AS Roma 20.45

szombat:

Atalanta-Hellas Verona 15.00
Udinese-Napoli 18.00
Lazio-Juventus 20.45

vasárnap:

Lecce-Genoa 12.30
Sassuolo-Cagliari 15.00
SPAL-Brescia 15.00
Torino-Fiorentina 15.00
Sampdoria-Parma 18.00
Bologna-AC Milan 20.45

A tabella:

1. Internazionale 14 31-13 37 pont
2. Juventus 14 25-12 36
3. SS Lazio 14 33-14 30
4. Cagliari 14 29-17 28
5. AS Roma 14 26-15 28
6. Atalanta 14 34-21 25
7. SSC Napoli 14 23-18 20
8. Parma 14 20-18 18
9. Verona 14 12-14 18
10. Torino 14 16-20 17
11. AC Milan 14 13-17 17
12. Bologna 14 20-23 16
13. Fiorentina 14 18-21 16
14. Sassuolo 13 24-25 14
15. Lecce 14 18-27 14
16. Udinese 14 9-23 14
17. Sampdoria 14 12-24 12
18. Genoa 14 15-28 10
19. SPAL 14 9-21 9
20. Brescia 13 10-26 7

A 7. fordulóból elhalasztott Brescia-Sassuolo mérkőzést december 18-án játsszák.

(MTI)

Címkék: Serie A