Serie A - Négy csapat küzd két BL-helyért

2019. május 24. - 10:38 | Sport

Négy csapat két Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyért, négy pedig a kiesés elkerüléséért küzd az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó, 38. fordulójában.

A játéknap egyik legfontosabb kérdése, hogy a bajnok Juventus és a már biztosan második Napoli mellett kik képviselik az olaszokat ősszel a Bajnokok Ligájában. Erre négy csapatnak, az Atalantának, az Internazionalénak, az AC Milannak és az AS Romának van még esélye, de a felsoroltak közül csak az első kettőnek van saját kezében a sorsa.

Az eredmények alakulhatnak úgy, hogy mind a négy csapat azonos pontszámmal (66) végez, ebben az esetben az egymás elleni eredmények, illetve az abból összeálló minitabella rangsorol majd az együttesek között. Ebből a Milan és az Inter jönne ki jól, ám amennyiben csak a két milánói együttes, valamint az Atalanta zárna azonos pontszámmal, a hármasból a Milan járna rosszul.

A négyesből hárman hazai pályán játszanak, ám a trióból az Inter így sem mehet biztosra: Luciano Spalletti tanítványai a kiesés elkerüléséért hajtó, sorozatban három győzelemnél járó Empolit fogadják. A másik három csapat ellenfele, a Parma (AS Roma), a Sassuolo (Atalanta) és a SPAL (Milan) számára már tét nélküli az utolsó összecsapás.

Amennyiben a kupadöntős Atalantának összejönne a BL-indulás, története során először indulhatna el a legrangosabb európai kupasorozatban.

A kiesés elkerüléséért küzdő együttesek közül a Fiorentina és a Genoa egymással küzd meg vasárnap, előbbinek a vereség is belefér, ha az Empoli nem tud nyerni az Inter otthonában. A jelenleg 16. Udinese - mely három ponttal előzi meg a Genoát - a Cagliarihoz látogat az utolsó fordulóban, míg a magyar válogatott Nagy Ádámot foglalkoztató Bologna saját közönsége előtt a Napoli ellen zárja az idényt szombaton.

A sorozatban nyolcadszor bajnok Juventus számára Genovában, a Sampdoria vendégeként ér véget a szezon, ott lesz a távozását a héten bejelentő vezetőedző, Massimiliano Allegri búcsúmeccse.

Serie A, 38. (utolsó) forduló:

szombat:

Frosinone-Chievo 18.00
Bologna-Napoli 20.30

vasárnap:

Torino-Lazio 15.00
Sampdoria-Juventus 18.00
Internazionale-Empoli 20.30
Fiorentina-Genoa 20.30
SPAL-AC Milan 20.30
AS Roma-Parma 20.30
Atalanta-Sassuolo 20.30
Cagliari-Udinese 20.30

Az állás:

1. Juventus 37 70-28 90 pont - már bajnok
2. Napoli 37 72-33 79
3. Atalanta 37 74-45 66
4. Internazionale 37 55-32 66
5. AC Milan 37 52-34 65
6. AS Roma 37 64-47 63
7. Torino 37 49-36 60
8. Lazio 37 55-43 59
9. Sampdoria 37 58-51 50
10. Sassuolo 37 52-57 43
11. SPAL 37 42-53 42
12. Bologna 37 45-54 41
13. Parma 37 40-59 41
14. Cagliari 37 35-52 41
15. Fiorentina 37 47-45 40
16. Udinese 37 37-52 40
17. Empoli 37 50-68 38
18. Genoa 37 39-57 37
19. Frosinone 37 29-69 24 - már kiesett
20. Chievo 37 25-75 16 - már kiesett

(MTI)