Serie A - Olaszország rangadójával rajtol a forduló

2018. december 6. - 11:47 | Sport

Olaszország rangadójával, a Juventus-Internazionale mérkőzéssel kezdődik pénteken a labdarúgó Serie A 15. fordulója, és a találkozónak leginkább az a tétje, hogy az Inter képes lesz-e izgalmasabbá tenni a mostani szezont.

Serie A - Olaszország rangadójával rajtol a forduló
-illusztráció- (Fotó: YouTube)

A legutóbbi hét kiírásban bajnok Juventus a mostani idényben a korábbiaknál is jobban kiemelkedik az olasz mezőnyből. Massimiliano Allegri együttese 14 mérkőzésen csupán két pontot veszített, s a második Napolit nyolc, a harmadik Intert 11 ponttal előzi meg, a legutóbb bronzérmes AS Románál pedig 20 ponttal gyűjtött többet.

Pénteken a milánói kék-feketéknek lesz lehetőségük arra, hogy saját maguk - és ezzel a Napoli - esélyeit visszahozzák a bajnoki versenyfutásban, de a jelenlegi forma alapján már a döntetlen is bravúrnak számítana Luciano Spalletti csapatától a 198. bajnoki Derby d'Italián.

Az Internazionale legutóbbi, 2010-es bajnoki címe óta 16 Serie A-találkozón mindössze kétszer tudta legyőzni a Juvét, 2012 novembere óta nem nyert bajnoki meccset Torinóban, viszont az előző szezonban egy ponttal távozott ősi riválisa pályájáról.

A meccset a Bajnokok Ligája jövő heti záró csoportköre miatt vívják pénteken a felek. A BL-ben ugyancsak a Juventus van kedvezőbb helyzetben, mivel Cristiano Ronaldóék a záró fordulót csoportelsőként, már biztos továbbjutóként várják, és a sereghajtó Young Boysnál vendégeskednek majd szerdán. Az Inter viszont csak harmadik a négyesében és mindenképpen győznie kell kedden a PSV ellen, hogy legyen esélye a nyolcaddöntőbe jutni.

A második Napoli az Inter pontrablása esetén minden bizonnyal faragna hátrányából, ugyanis a 19. helyen szerénykedő Frosinonét fogadja majd szombaton. Carlo Ancelotti tanítványai ugyanakkor nem vehetik félvállról a meccset, mert akkor könnyen úgy járhatnak, ahogy két hete a sereghajtó Chievo ellen játszott gólnélküli döntetlennél.

A bajnokság egyetlen magyar érdekeltségű csapatában, a Bolognában Nagy Ádám hetek óta a kispadról nézi a bajnokikat, igaz, Filippo Inzaghi a legutóbb már az utolsó percekben pályára küldte a válogatott középpályást, aki aztán kedden végigjátszotta együttese simán megnyert Olasz Kupa-mérkőzését a Crotone ellen. Nagy eddig hét bajnokin jutott szóhoz a szezonban, s nem elképzelhetetlen, hogy visszakerül a csapatba, mely szeptember 30. óta nem nyert bajnokit, s most az Empoli otthonában javíthat. Az akkori, Udinese felett aratott győzelem alkalmával a magyar futballista végig a pályán volt.

Serie A, 15. forduló:

péntek: Juventus-Internazionale 20.30

szombat:

Napoli-Frosinone 15.00
Cagliari-AS Roma 18.00
Lazio-Sampdoria 20.30

vasárnap:

Sassuolo-Fiorentina 12.30
Empoli-Bologna 15.00
Parma-Chievo 15.00
Udinese-Atalanta 15.00
Genoa-SPAL 18.00
AC Milan-Torino 20.30

A tabella:

1. Juventus 14 31- 8 40 pont
2. Napoli 14 28-14 32
3. Internazionale 14 27-12 29
4. AC Milan 14 24-18 25
5. Lazio 14 20-16 24
6. Torino 14 19-16 21
7. AS Roma 14 24-18 20
8. Sassuolo 14 21-19 20
9. Parma 14 15-18 20
10. Sampdoria 14 21-17 19
11. Atalanta 14 26-19 18
12. Fiorentina 14 18-13 18
13. Cagliari 14 13-17 16
14. Genoa 14 19-29 15
15. SPAL 14 13-23 14
16. Udinese 14 12-18 13
17. Empoli 14 17-25 13
18. Bologna 14 12-22 11
19. Frosinone 14 11-29 8
20. Chievo 14 11-31 2

A Chievótól 3 pontot levontak.

(MTI)

Címkék: Serie A