Serie A - Rangadók hétvégéje

2021. február 11. - 14:57 | Sport

Két nagy rangadót is rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában: szombaton a Napoli fogadja a címvédő Juventust, vasárnap pedig a Lazio látogat az Internazionaléhoz.

Serie A - Rangadók hétvégéje
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Az elmúlt idényekhez képest a torinóiak és a nápolyiak is sokkal rapszodikusabban szerepelnek, éppen ezért mindkét gárda számára létfontosságú lenne a három pont begyűjtése. A Zebrák hátránya hét pont az éllovas AC Milanhoz képest, azaz sorozatban kilenc bajnoki cím után reális az esélye annak, hogy letaszítják őket a trónról. A dél-olasz gárda még rosszabb helyzetben van "féltáv" után, ugyanis hatodik helyen áll, ami azt jelenti, hogy csupán a Bajnokok Ligája-indulásért küzd.

A két csapat ellentétes főpróbát tartott a rangadó előtt: amíg a Juventus az Internazionalét búcsúztatva bejutott az Olasz Kupa fináléjába, addig a Napoli kiesett az elődöntőben az Atalantával szemben. A két klub között hagyományosan feszült a viszony, amit csak fokozott, hogy az őszi összecsapásra koronavírus-fertőzések miatt nem állt ki a Napoli. Emiatt először 3-0-s gólkülönbséggel a Juventusnak ítélték a három pontot, de a nápolyiak fellebbezésének helyt adott az Olasz Olimpiai Bizottság, így a találkozót pótolni kell. Az elmaradt mérkőzés ellenére egy ízben már ebben a szezonban is összecsaptak a felek, méghozzá január 20-án az Olasz Szuperkupáért, akkor a Juventus győzött 2-0-ra. Az szintén a Juvénak kedvez, hogy a hazaiaknál a védelemből Kalidou Koulibaly és Konsztantinosz Manolasz, míg elöl Dries Mertens hiányzik majd.

Vasárnap este a két legjobb formában lévő gárda rangadója következik: a kétpontos hátránnyal második Internazionale öt, míg az ötödik Lazio hét forduló óta veretlen a Serie A-ban. A rómaiak ráadásul az elmúlt hat bajnoki találkozójukat megnyerték. A két csapat őszi meccse döntetlennel zárult, de ez az eredmény ezúttal egyik félnek sem felelne meg. A kék-feketék minden bizonnyal csak győzelemmel tarthatják a lépést a városi rivális Milannal, mert az a bennmaradásért küzdő Spezia vendége lesz, míg a Sasok négy pontra megközelíthetnék az Intert, azaz beszállhatnak a közvetlen élmezőny küzdelmébe.

A Balogh Botondot foglalkoztató, utolsó előtti Parma a középmezőnyhöz tartozó Hellas Verona vendége lesz a hétfői zárótalálkozón.

Serie A, 22. forduló:

péntek:

Bologna-Benevento 20.45

szombat:

Torino-Genoa 15.00
SSC Napoli-Juventus 18.00
Spezia-AC Milan 20.45

vasárnap:

AS Roma-Udinese 12.30
Cagliari-Atalanta 15.00
Sampdoria-Fiorentina 15.00
Crotone-Sassuolo 18.00
Internazionale-SS Lazio 20.45

hétfő:

Hellas Verona-Parma 20.45

A tabella:

1. AC Milan 21 45-23 49 pont
2. Internazionale 21 51-23 47
3. Juventus 20 41-18 42
4. AS Roma 21 44-35 40
5. SS Lazio 21 36-27 40
6. SSC Napoli 20 44-21 37
7. Atalanta 21 48-29 37
8. Sassuolo 21 34-32 31
9. Hellas Verona 21 26-23 30
10. Sampdoria 21 31-32 27
11. Udinese 21 23-28 24
12. Genoa 21 24-31 24
13. Bologna 21 28-35 23
14. Benevento 21 24-41 23
15. Fiorentina 21 21-33 22
16. Spezia 21 28-38 21
17. Torino 21 32-41 16
18. Cagliari 21 24-39 15
19. Parma 21 14-41 13
20. Crotone 21 22-50 12

(MTI)

Címkék: Serie A