Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája: Ezt még Jackie Chan is megirigyelné

2021. szeptember 15. - 21:23 | Kultúra

A Fekete Özvegy után megkaptuk az idei második Marvel-filmet, ami új vizekre terelte a szuperhősös műfajt. Megnéztük a Shang-Chi és a Tíz gyűrű legendája című filmet!

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája: Ezt még Jackie Chan is megirigyelné

Natasha Romanoff története amolyan kései pótlékként szolgált, amivel végérvényesen lezártnak tekinthetjük a Marvel filmes univerzumának előző fázisát, a most megjelenő Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája pedig már az új korszakot képviseli. Új hősök, új izgalmak, új ellenfél – ennek ágyazott most meg Destin Daniel Cretton filmje.

Shang-Chi San Franciscóban tengeti napjait, ahol legjobb barátjával, Katy-vel úgy keresi a napi betevőt, hogy egy hotelban a vendégek autóit parkolják le. Egy nap a feje tetejére áll nyugodt élete, és kénytelen szembenézni múltjával, amit legszívesebben elfeledett volna. Makaóba utazik, hogy megtalálja húgát és felvegye a kesztyűt édesapja ellen, de mint kiderül, nem is ő jelenti a legnagyobb veszélyt…

Kétségkívül, ha szuperhősös filmről van szó, még mindig a Marvel jelenti az etalont, noha az utóbbi időben a DC-nek is voltak kimagaslóan jó próbálkozásai. A Marvel szinte kivétel nélkül tudja hozni a jól bevált szintet, ami ennyi idő és film után kezd kiismerhetővé válni, de mindig képes valami pluszt adni aktuális filmjében, ami ellensúlyozza ezt a sémát. A Shang-Chi esetében is nagyjából erről van szó: adott a főhős, akinek fény derül sötét és tragikus múltjára, konfrontálódik rég nem látott családtagjaival, majd miután tudomást szerez a valódi veszélyről, barátaival elindul, hogy megmentse a világot, ami természetesen egy óriási ütközetben csúcsosodik ki. Kis túlzással élve ez szinte bármelyik Marvel-filmre ráillik, de a Shang-Chiben is ott van az a plusz, amitől különlegessé válik. Mégpedig az ázsiai kultúra és stílus megidézése, de méghozzá olyan formában, hogy leszámítva az Amerikában játszódó jeleneteket, szinte egyáltalán nem érződik a nyugatias hatás. Az ikonikus ázsiai mondákat idéző környezet és lények, valamint a hozzá párosuló zene hamisítatlan hangulatot teremt. És mindeközben szuperhősmoziról van szó.

Nem beszélve a harcjelenetekről, amelyek gyerekkorunk kedvenc Jackie Chan-filmjeit juttatják eszünkbe. Különösen az autóbuszban és a felhőkarcoló állványzatán folyó küzdelem sikerült kifejezetten látványosra és kreatívra, ami nagyban köszönhető a fantasztikus operatőri munkának is. A bunyók ötletességének téren talán még az új Mortal Kombat-filmre is rápipál.

Nem is Marvel-filmről lenne szó, ha nem lennének benne poénkodások, humoros beköpések, és bár ezek közül nem mindegyik éri el a kívánt hatást, azért bőven azok vannak többségben, amelyek célba érnek. A drámai szál működik, ez főként a főgonosznak kikiáltott Wenwunak köszönhető, akinek motivációja emberi szempontból teljesen megérthető, és ami a lényeg: nem a számtalanszor elpuffogtatott világuralomra való törekvésben merül ki. Bár Shang-Chi édesapja egy terrorcsoport vezére, a film középpontjába állított törekvései láttán mégsem tudhatunk rá valódi ellenlábasként tekinteni.

De nehogy azt higgyük, hogy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája egy hibátlan film. Egyes fázisaiban jellemző rá az összecsapás és a kapkodás, és bár a film utolsó harmada (a végső csatával egyetemben) elképesztő látványvilágot tár elénk, olykor bizony kilóg a lába a CGI-nak.

A főhőst alakító Simu Liu néhány éve még statisztaként kereste kenyerét, most viszont remekül hozta a múltját elfeledni vágyó hőst, aki olykor komor és kiábrándult, de azért szinte bármikor kapható egy kis karaokera. Hű társa, a Katy-t alakító Awkwafina egyértelműen a poént szolgáltatja, bár könnyen lehet, hogy harsány rácsodálkozásait nem mindenki gyomra veszi be. A Távol-Kelet egyik legjobb színészeként nyilvántartott Tony Leung a tőle megszokott profizmussal hozta Wenwu karakterét, és hála neki nem egy lapos, egydimenziós ellenlábast kaptunk. Egyetlen szóval értékelve: bravó!

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája nem egy hibátlan film, és minden bizonnyal nem is válik mindenki kedvencévé, de kétségkívül jó alapnak bizonyul mind a karakter, mind a Marvel-univerzum újonnan induló fázisa szempontjából, és azzal, hogy ötvöződik benne a szuperhős-tematika az ázsiai stílussal, egyedi művé válik, amely kiemelkedik az eddigi Marvel-filmek sokaságából.


(tt)