Shazam! Az istenek haragja: Nem villanyoz fel, de azért aranyos

2023. március 22. - 14:58 | Kultúra

2019-ben a Shazam! üde színfoltja volt a csúfos romba dőlés után újjáéledő DC filmes univerzumának. A karakter jelleméből kiindulva teljesen más hangvételű volt, mint társai, de pont ez a lazaság volt az, ami annyira hiányzott a palettáról. Négy év után megérkezett a folytatás, ami ugyan nem üti meg az első rész által felállított mércét, de ugyanúgy lehet szeretni. Megnéztük a Shazam! Az istenek haragja című filmet!

Shazam! Az istenek haragja: Nem villanyoz fel, de azért aranyos
Fotó: Warner Bros. Pictures

A négy évvel ezelőtti Shazam! 100 millió dolláros költségvetésből készült, így a rendező, David F. Sandberg a szűkös kasszát szem előtt tartva főként a főhősre, Billy Batsonra és családjára összpontosított, aminek aztán a nem túl dizájnos CGI látta kárát. Ettől függetlenül egy szerethető eredettörténetet kaptunk, ami azt meséli el, mihez is kezdene egy gyerek, ha a semmiből isteni hatalomhoz jutna. A második résznél már lényegesen többet apríthattak a tejbe, így nem is volt kérdés, hogy emelni kell a téteket.

Azt követően, hogy Billy testvéreit is felvértezte isteni erővel, próbálja együtt tartani a bagázst, amelynek minden tagja menne, amerre lát. Noha igyekeznek Philadelphia népének ott segíteni, ahol tudnak, az nem mindig úgy sül el, ahogy szeretnék, gyakran több kárt okoznak, mint hasznot, így az emberek feltétlenül nem is rajongnak értük. Egy nap viszont megjelennek Atlasz lányai, akik visszakövetelik az isteni erőt, amit állítólag Billyék loptak el tőlük.

A folytatások egyik kellemetlen velejárója, hogy ha nem is feltétlenül überelnie kell az első részt, de legalább ugyanazt a szintet kell hoznia, ez viszont az esetek többségében nem sikerül, számos példát hozhatnánk erre a filmtörténelemből. Sajnos Az istenek haragja is ide tartozik. Az első rész teljesen magával ragadta a nézőt a maga bájával és humorával, a hirtelen felnövés tematikájának hiteles boncolgatásával, amihez nem mellesleg az isteni erővel való megismerkedés is társult. Noha a világot nem váltotta meg, igazi gyógyír volt a minden sebből vérző DC filmes univerzuma számára. Most, hogy a büdzsé is nagyobb lett, David F. Sandbergék nagyobb hangsúlyt fektethettek a látványra, az akciózásokra. Ennek ellenére a számítógépes effektusok ezúttal sem sikeredtek maradéktalanul hibátlanra, itt-ott nagyon látszik, hogy a szereplők zöld vászon előtt mozognak. Másrészt pedig ezek az akciók az első részre jellemző bájtól veszik el a teret. Belekezdünk olyan témákba, mint a szertehúzó testvérek összerántása, vagy az, hogy Billy attól tart, ha betölti a 18-at, befogadó családja kiteszi a szűrét, de lényegében egyiknek sem sikerül kellő hangsúlyt adni, ami aztán megalapozhatná a film drámáját.

A humorfaktor is hullámzóan teljesít. A film egyes fázisai nagyon betalálnak, mint például a nővéreknek írt levél, mások viszont jócskán mellémennek, már-már a cikiség határát súrolják. Azt viszont ezúttal is remekül sikerült ábrázolni, hogy a szuperhősök külseje alatt valójában gyermeki ének lakoznak. Hogy képtelenek összedolgozni, hogy az egyes bűncselekményeket, katasztrófákat buliként fogják fel, és nem utolsó sorban az interakcióik, mind azt sugallja, hogy hiába az isteni erő és felnőtties kinézet, gyerekésszel gondolkoznak.

Önmagában viszont ez kevés. A cselekmény olykor kapkodó és nem túl következetes (honnan a fenéből bukkantak elő Atlasz lányai?), a főhősök közti nézeteltérések felszínesek, nem vehetők komolyan, míg az ellenlábasok lépései kiszámíthatók.

Zachary Levi ezúttal is hibátlanul hozta Shazam karakterét. Ugyanaz a gyermeki énnel megáldott szuperhős maradt, aki simán lenénizi ellenfelét, de ha akar, képes érett döntést is hozni, és nem mellesleg Vin Dieselt megszégyenítő módon számára a család mindenek felett áll. Jack Dylan Grazerrel még mindig remek párost alkotnak, az ő szerelmi szála pedig aranyos, a néző képtelen nem drukkolni neki. Helen Mirren és Lucy Liu a kisujjából kirázza, amit a készítők vártak tőlük, de a többiek is hozzák a kötelezőt.

Mindezek fényében a Shazam! Az istenek haragja című film erőtlenebb, mint elődje, az arra jellemző báj hiányában pedig kissé rapszodikus és kapkodó. Mégsem lehet rá haragudni, a maga módján szerethető, és még szórakoztatni is képes, de nem több egy átlagos mozifilmnél, aminél a kikapcsolódás a fő cél, hogy aztán két hét múlva teljesen elfelejtsd.


(tt)