Megosztás
Úgy tűnik, a Warner-DC szép lassan szakít az eddig megszokott komolyabb hangvételű, sötétebb tónusú szuperhősfilmekkel, és áttér a könnyedebb, humorosabb zsánerre. Ezek jelei már felfedezhetők voltak a Wonder Womanben, Az Igazság Ligájában, valamint az Aquamanben is. Legújabb produkciójuk azonban teljességében mégsem passzol a felsoroltak közé, és ez egyáltalán nem nevezhető rossz pontnak. Megnéztük a Shazam! című filmet!
Nem egyszer regéltem már a Marvel és a DC szuperhősfilmjei között dúló konkurenciaharcról, amelyben jelenleg egyértelműen előbbi áll jobban. Míg a Marvel univerzuma éveken keresztül szépen ki lett bővítve (bevonva számos érdekes karaktert), addig a DC szinte még csak az építkezés elején tart és az univerzuma sem áll a legstabilabb lábakon. A Shazam! megjelenésével azonban elmondható, hogy a DC-féle filmvilágnak égetően szüksége volt egy olyan karakterre, aki felüdülést hoz a világfájdalomtól megcsömörlött hősök közé.
A 14 éves Billy Batson sorban szökik meg a nevelőszülőktől és intézetekből, hogy megtalálja igazi szüleit. Egy befogadócsaládhoz kerül, ahol megismerkedik Freddyvel, aki mindent köp-vág a szuperhősökről. Egy iskolai bunyót követően Billy menekülés közben valahogy Shazam mágushoz keveredik, aki átadja neki erejét – így ha bármikor kimondja a varázsszót, szuperhőssé változik át. A fiú élvezi a szuperhősélet nyújtotta sztárolást, ám hamarosan egy világuralomra törő ellenséggel is szembe kell néznie…
Az előzeteseket látva többünkben is felmerülhetett, hogy ez vagy a DC egyik legjobb filmje lesz, vagy az eddigi legcikibb. Nem könnyelműség kijelenteni, hogy egyértelműen az előbbi igazolódott be. A cselekmény picit nehézkesen indul be, de aztán felpörögnek az események: megállíthatatlanul jönnek a gegek és humoros beköpések, amelyeket a moziból hazafelé tartva biztosan felemlegettek a haverokkal.
A filmnek van egy kis „Segítség, felnőttem!“ beütése is, hiszen miután Billy szuperhőssé változik, a 14 éves gyermeki énje megmarad. A film legnagyobb humorfaktora éppen ahhoz köthető, ahogy Billy egyszerre rácsodálkozik és élvezi a szuperhőssé válást. A film minden pontjából sugárzik a gyermeki naivitás, amit a készítők mindenféle görcsösség nélkül tudtak filmvászonra vinni. Amellett, hogy a humor viszi a prímet, a főhős tragédiáját is kellőképpen és eredményesen sikerült kifejteni.
A Shazam! fő fegyvere tehát a humor, látványvilágban azonban már nincs annyira otthon. A CGI-effektek olykor ordítottak gyengébb kidolgozottságukról, és akadtak benne bárgyú megoldások is, mégis hajlamosak vagyunk mindezt megbocsájtani, mert olyan felhőtlen szórakozást képes nyújtani, amilyet már régen tapasztaltunk szuperhősfilmben.
Viszont mit sem ér az egész egy megfelelő színészgárda nélkül. Zachary Levi szinte minden megmozdulása derűt sugárzott, mesterien formálta meg a gyermeki énnel rendelkező, olykor esetlen szuperhőst. Az Az-ból ismert Jack Dylan Glazerrel alkotott párosa frenetikus volt, egyértelműen ez adta a film lelkét.
A Mark Strong alakította Doctor Sivana kissé sablonos főgonosz volt, viszont a színész a lehető legtöbbet hozta ki a karakterből. Szintén jó pontnak számít, hogy rövid eredettörténetet is kapott (ami manapság nem túl gyakori a szuperhősfilmeknél), így motivációjának meg volt a kellő alaphangja.
Mindent egybevetve, a Shazam! egy végtelenül szórakoztató, könnyen fogyasztható családi vígjáték, amely akkor is mosolyt csal az arcunkra, ha nem vagyunk otthon a képregényes világban. Bár Shazam nem tartozik a legismertebb szuperhősök közé, gyermeki lelkesedésével és humorával garantáltan belopja magát az emberek szívébe.
(tt)
