Sikeresen szétválasztotta a magyar orvoscsapat a fejüknél összenőtt ikreket

Három magyar orvos arra vállalkozott, hogy műtétek sorozatával megpróbáljon szétválasztani egy fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt.

Sikeresen szétválasztotta a magyar orvoscsapat a fejüknél összenőtt ikreket
Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

A végső szétválasztó műtét – tehát az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozás – most sikerrel zárult: az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek. Az operációra a dakkai központi katonai kórházban (CMH) került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól – írja a HVG.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű „Operation Freedom” szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel Dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Dr. Pataki Gergely vezetésével.

A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Dr. Csókay András idegsebész vezetésével. Amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. 

HVG