Sikeresen teljesítette a megismételt negyedik próbarepülést a NASA helikoptere a Marson

2021. május 2. - 16:24 | Tech

Új "repülőtérre" vezényelik át a Marson az amerikai űrkutatási hivatal minihelikopterét jövő héten - jelentette be a NASA az után, hogy az Ingenuity pénteken végül harmadik próbálkozásra sikeresen teljesítette negyedik tesztrepülését a vörös bolygón.

Sikeresen teljesítette a megismételt negyedik próbarepülést a NASA helikoptere a Marson
Fotó: NASA/JPL-Caltech/ASU

Az 1,8 kilogramm súlyú drón 226 métert tett meg két perc alatt, és öt méter magasra sikerült felemelkednie: ez volt eddig a leghosszabb út, amelyet megtett és a legmagasabbra emelkedett.

Előzőleg kétszer nem sikerült felemelkednie szoftverhiba miatt. A mérnökök már korábban közölték, azzal számolnak, hogy a repülési kísérletek 85 százaléka lesz sikeres.

Ötödik útján, körülbelül egy hét múlva, új parkolóhelyre irányítják, hogy szabad helyet biztosítsanak a Perseverance marsjárónak a kőzetmintagyűjtés megkezdéséhez. A marsjáró a vörös bolygó Jezero kráterének talajából fog mintát venni. Májusban terveznek még egy hatodik és hetedik repülést is, és ha minden a tervek szerint folytatódik, misszióját meghosszabbítják - közölték.

"Az Ingeniuty szereti a Marsot. Felszáll, és azonnal érzi azt a szabadságot, amelyet éreznie kell" - mondta MiMi Aung, projektmenedzser.

Az Ingenuity repülései komoly technikai kihívásokat jelentenek, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének. Ez azt jelenti, hogy a minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 forgást kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10x10 méteres területen.

A marsjáró olyan kőzetmintákat fog gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre fog támaszkodni, amelyeket a helikopter gyűjtött és készített. A sikeres kommunikációhoz szükség van arra, hogy a helikopter és a marsjáró mintegy egy kilométer távolságra legyen egymástól.


(MTI)

Címkék: NASA, Mars