Sikeresen tesztelte Mars űrhajója prototípusát a SpaceX

2019. augusztus 28. - 07:16 | Tech

Sikeresen tesztelte Starhopper nevű űrhajója prototípusát a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat, amivel a tervek szerint a jövőben embereket és ellátmányt szállítanának a Holdra és a Marsra.

Sikeresen tesztelte Mars űrhajója prototípusát a SpaceX
Fotó: SpaceX

A Starhoppert helyi idő szerint kedd délután indították a texasi Boca Chicában található SpaceX-létesítmény területéről - közölte Elon Musk vállalata a Twitteren. Az eseményről a cég egy rövid videót is közzé tett, amelyen a masszív, tartály alakú, négy vezérsíkkal rendelkező űrhajót lehetett látni, amint 150 méteres magasságba emelkedik majd alig egyperces repülést követően száz méterre indulási helyétől a földre ereszkedik.

Musk szintén a Twitteren gratulált csapatának a sikeres tesztet követően.

„Egy nap ez az űrhajó a Mars rozsdaszínű homokfelszínén fog landolni”

- írta a cégalapító.

A kilenc méter átmérőjű Starhopper építési munkálatai 2018 decemberében kezdődtek.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elérhetik a vörös bolygót. A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

MTI

Címkék: spacex, elon musk