Simon Zsolt rámutatott egy fölöttébb különös közbeszerzésre az agrártárcánál

2017. november 13. - 13:37 | Belföld

Az egykori hidas, jelenleg független képviselő szerint csak azok járhattak sikerrel a pályázati felhívás során, akiket előre értesítettek.

Simon Zsolt rámutatott egy fölöttébb különös közbeszerzésre az agrártárcánál
Simon Zsolt (Fotó: TASR)

A földművelésügyi minisztérium pályázatára, mely az erdők termeléstől eltérő, egyéb funkcióinak kiaknázására szólt, október 31. és november 13. között lehetett jelentkezni. A minisztérium 2 millió eurót különített el erre a célra, és egy kérvényező maximálisan 200 ezer eurót kaphatott három évre. A győztesek azonban Simon szerint már jó előre megvoltak.

Úgy véli, a megszabott kéthetes időszak nem elegendő arra, hogy a pályázó minden szükséges engedélyt beszerezzen a benyújtandó kérvénye mellé, éppen ezért hiába vártak a pályázat szerint 1150 jelentkezőt, ez az adott feltételek mellett teljesíthetetlen szám. Simon, aki maga is erdőtulajdonos, úgy tudja, hogy sokan inkább nem is jelentkeztek.

Leszögezte, ő maga is jelentkezett, de csak azért sikerülhetett sok engedélyt időben beszereznie, mert parlamenti képviselő. "Egy hétköznapi polgár számára egyetlen engedély megszerzése legalább két hétig eltart.

Emlékeztetett viszont arra, hogy volt egy olyan követelmény is, ami teljesíthetetlen: igazolás szerzése a munkafelügyelettől arra vonatkozóan, hogy nem alkalmaz illegálisan munkásokat. Simon nem érti, hogy a szerv hogyan adhatna ki ilyen igazolást. Úgy látja, az agrártárcának közzé kellene tennie az összes benyújtott kérvényt.

Megjegyezte, hogy a minisztérium annak az SNS-nek az irányítása alatt áll, amelynek ugyan már változott a vezetése az elmúlt években, de a praktikái nem.

A mezőgazdasági minisztérium reagált Simon kijelentéseire. Eszerint a független képviselővel nem először fordul elő, amikor az önmenedzseléstől hajtva félrevezeti a közvéleményt. A tárca közleménye leszögezi: a honatya egyszerűen nem olvasta el a pályázat azon kitételét, ami előírja: csak ha jogi személy vagy egyéni vállalkozó a kérvényező, annak kell benyújtania a munkafelügyeleti igazolást arról, hogy nem sértette meg az illegális foglalkoztatás tilalmát.

(SME/TASR)

Címkék: Simon Zsolt