Sólymos László lett a Híd elnöke, bizalmat kapott az általa javasolt elnökség, Érsek és Jakab lemondott

2020. May 30. - 16:11 | Belföld

Sólymos Lászlót választotta a Híd füleki közgyűlése a párt elnökévé, és az általa javasolt elnökségnek is bizalmat szavaztak a küldöttek. Az új pártelnök szerint a Híd irányultsága nem változik, de nyitottabb lesz, a regionális szervezetek vezetését is megújítaná.

A Híd elnöksége
Fotó: Lajos P. János

A pártnak négy alelnöke lesz, valamennyien önkormányzati emberek: Agócs Attila, Fülek, Pataky Károly, Királyhelmec és Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere, valamint Michal Goriščák, Felsővízköz (Svidník) alpolgármestere. A korábbi, országos politikusaik egy része elnökségi tagként kapott helyet a pártvezetésben. A közgyűlés Ravasz Ábelt, Rigó Konrádot, Sárközy Irént és Peter Krajňákok választotta elnökségi tagnak.

Sólymos a párt újraindítására készül.

„Lehetőséget kell adnunk az újaknak, olyanoknak, akiknek a kisebb közösségekben, a községükben, városukban van támogatottságuk, bázisuk. És lehetőséget kell adnunk azoknak is, akiknek komoly szakterületeken van gyakorlati tapasztalatuk”

- indokolta az általa javasolt elnökség összetételét.

Érsek és Jakab lemondott

Lemondott viszont pártbeli posztjáról Érsek Árpád volt közlekedési miniszter, aki eddig a dunaszerdahelyi járási szervezet elnöke volt, és Jakab Elemér volt parlamenti képviselő, aki pedig a párt Kassa megyei szervezetének az elnöke volt. Lapunk információi szerint főleg Jakab volt az, akinek nem tetszettek Sólymos elképzelései, megpróbálta megakadályozni a párt alapszabályának a módosítását is.

Az új pártelnök szerint a párt egységes marad, de nem zárta ki, hogy más regionális szervezet vezetésében is lesznek változások. „Mindenhol megtartjuk a járási konferenciákat, tisztújítást fogunk tartani – mondta a Paraméternek az új pártelnök. – Meg kell újítani a regionális struktúrákat is, új embereket kell bevonni, fel kell mérni, hogy a régiókban, a járásokban milyen helyzetben van a párt.” Szerinte ez nem jelenti azt, hogy mindenhol le kell cserélni az eddigi vezetést, de erről helyben kell dönteniük a párttagoknak.

Elásni a csatabárdot

Újra hangsúlyozta a magyar pártok közti összefogás fontosságát.

„Változtatnunk kell a magyarokat képviselő pártokhoz való viszonyunkon. Be kell temetnünk a lövészárkokat, el kell ásnunk a csatabárdot. Azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket, meg kell találnunk a közös célokat, és azok érdekében közösen kell fellépnünk”

– jelentette ki az új pártelnök.

Egy modern pártot akar építeni, amely reagálni tud az aktuális politikai helyzetre és társadalmi kihívásokra. „Hónapokkal ezelőtt történelmi esélyt szalasztottuk el. A következőt, amely akár az utolsó is lehet, már nem szalaszthatjuk el” – tette hozzá a Híd elnöke.

„Ebből a vereségből nem lesz könnyű felállni”

Sólymos a közgyűlésen köszönetet mondott Bugár Bélának, a párt alapító elnökének, és kitért a választási vereség okaira is. „Az olyan mértékű választási vereségből, amelyet a párt elszenvedett, nem könnyű csak úgy felállni. Nem lesz egyszerű visszaszerezni a választók bizalmát. Ahhoz, hogy a választók visszatérjenek hozzánk, alapvető változásokra van szükség. Nem csak a párt vezetésében, de működésében is” – mondta beszédében Sólymos László. Az eddigi irányvonal nem fog változni, de nyitottabbá szeretné tenni a Hidat.

Elvesztették a kapcsolatot a választókkal

A vereséget részben külső okokra vezette vissza, a Smerrel és az SNS-szel való közös kormányzásra és a magyar összefogás meghiúsulására, de elismerte, hogy belső okai is voltak. „A SMER-rel és az SNS-szel együtt ítéltek meg és ítéltek el bennünket. A másik ok, ami elsősorban a szlovákiai magyar közegben okozta a párt rossz megítélését, az az MKP-val és a többi magyar erővel kialakult végzetesen rossz viszony – mondta Sólymos. – De ennek a vereségnek bizony vannak belső okai is. Nem okolhatunk mindenért mást. Mi is hibáztunk. Én ezt a hibát leginkább abban látom, hogy elveszítettük a kapcsolatot a választóinkkal.”

Úgy véli, hogy a választás tanulsága, hogy a Hídnak nincsenek „biztos”, garantált szavazói. „A mi magyar szavazóink számára nem okozott gondot, hogy átszavazzanak egy szlovák pártra, esetleg a szlovák párt listáján induló magyarokat támogassák – jelentette ki az új pártelnök. – Nekünk minden egyes szavazatért keményen meg kell dolgoznunk. És ez most nem sikerült.”

Lajos P. János