Először kezdtek négy győzelemmel egy selejtezősorozatot.
Először kezdtek négy győzelemmel egy selejtezősorozatot.
Szerinte most nem lehet elérni a skót függetlenséget.
A rendőrség egyúttal házkutatást is végzett a házaspárnál.
Jelenleg vizsgálati fogságban tartják.
Az I jelű hatosban Svájc és Románia is hat ponttal áll két kör után.
A nemi önazonosság jogi megváltoztatása hivatalosan már 2005 óta lehetséges Skóciában.
Semmiféle orvosi igazolással nem kell alátámasztani, miért akar valaki nemet változtatni.
Egy év múlva népszavaznának.
Annyit segíthetünk, hogy történelmi igazságtalanságokat hoznának helyre.
Barak László verseskötetét az eredeti irodalom kategóriában értékelték.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.