Slota tagad mindent, szerinte politikai megrendelés áll az ügy hátterében

2016. szeptember 13. - 08:23 | Belföld

Tinilányok megrontásával vádolják az SNS volt elnökét, Ján Slotát. A zsolnai járási ügyészség szerint a volt politikus 2014 és 2015 között fiatalkorú lányokkal találkozgatott. A vád szerint Slota leitatta őket, majd szexuális megjegyzéseket tett rájuk.

"A gyanúsított 2014-ben és 2015-ben ismételten találkozgatott fiatalkorú lányokkal éttermekben és éjszakai klubokban, alkoholt fogyasztott előttük, és őket is meghívta alkoholtartalmú italokra, továbbá szexuális megjegyzéseket tett rájuk" - fejtette ki Milan Cisárik ügyészségi szóvivő.

Amennyiben beigazolódik Slota bűnössége, akár 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Slota továbbra is tagad minden ellene felhozott vádat. „Először állítólag megerőszakoltam valakit, majd kábítószert adtam el valakinek. Most meg azzal vádolnak, hogy leitattam valakit. Már azt várom, mikor vádolnak meg azzal, hogy az egyik repülőben ültem, ami a New York-i ikertornyoknak ütközött“ - reagált Slota az ellene felhozott vádakra.

A Slota által említett első üggyel kapcsolatban a zsolnai rendőrség tavaly novemberben kapott bejelentést az állítólagos erőszakolásról. A Nový Čas szerint a feljelentést egy 15 és egy 16 éves lány tette meg. Az egyik lány azt állította, hogy Slota leitatta őt, majd valamilyen tablettákat is adott neki.

Az eset állítólag tavaly szeptember 17-én történt Zsolna belvárosában. Az esettel kapcsolatban a rendőrség házkutatást tartott a volt politikus otthonában. Slota elmondása szerint az egész ügy mögött egy 800 eurós lopás van, ugyanis ennyi pénz tűnt el a pénztárcájából az egyik kocsmában, emellett az egyik lányt vádolja a bűncselekménnyel.

A mostani üggyel kapcsolatban a rendőrség nem akart közelebbi információkkal szolgálni. „Ez már kínos. Úgy gondolom, hogy ez kifejezetten politikai megrendelésre történik“ - tette hozzá Slota.

A nyomozóknak azonban még ki kell hallganiuk a lányokat és azok szüleit is, majd az ügyész arról fog dönteni, hogy bíróság elé állítja-e Slotát, vagy megszünteti az eljárást.

noviny.sk/para