A Slovant és Kmotríkot is megbüntették a vezérigazgató parádéjáért a DAC elleni derbin

2020. november 6. - 12:47 | Sport

A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottsága megbírságolta a Slovan Bratislava labdarúgóklub vezérigazgatóját, ifj. Ivan Kmotríkot, aki annak ellenére, hogy nem rendelkezik szükséges licensszel, vezetőedző módjára viselkedett a pozsonyiak kispadjánál a DAC-Slovan bajnoki mérkőzésen.

A Slovant és Kmotríkot is megbüntették a vezérigazgató parádéjáért a DAC elleni derbin
Fotó: Cséfalvay Á. András

A pozsonyi klub néhány hete jelentette be, hogy több játékosa mellett Darko Milanić vezetőedző is megfertőződött koronavírussal, így ők nem lehetnek ott a dunaszerdahelyiek elleni találkozón. A vezetőedzői posztra az ificsapat trénerét, Stanislav Moravecet jelöték, míg a másodedző szerepét Német Szilárd töltötte be. A kispadnál ott volt ifj. Ivan Kmotrík is mint csapatvezető, a mérkőzésen azonban alaposan felcserélődtek a szerepek: a klubvezér mindvégig úgy viselkedett, mintha ő lenne az edző: gesztikulált, magyarázott, utasításokat adott a játékosoknak.

Kmotrík alakítása nem kerülte el a SFZ fegyelmi bizottságának figyelmét sem, amely eljárást indított ellene.

A SME információi szerint a klubot 2000 euróra bírságolták, Kmotrík pedig 2020. november 5-től 2021. június 30-ig nem léphet be a csapat öltözőjébe és technikai zónájába – beleértve a kispadot is.

„Kmotrík úr illedelmes volt, senkit sem sértegetett, valamint figyelembe vettük azt is, hogy rendkívüli helyzetről volt szó, miután többen is karanténba kerültek. Másrészről viszont az utóbbi két évben már indítottak ellene fegyelmi eljárást. Kmotrík úr az előírásoknak megfelelően a kispadon lehetett, de nem szabadott volna edzősködnie. Ezt csak a vezetőedző vagy a megbízott edző teheti” – nyilatkozta Miroslav Vlk, a fegyelmi bizottság elnöke.


(SME)