Slovnaft Cup, elődöntő: A fináléért harcolnak Dunaszerdahelyen és Pozsonyban

Az elmúlt hétvégén a Fortuna Liga rájátszásának első fordulójával újraindult a fociélet Szlovákiában, most pedig a kupaküzdelmek is folytatódnak. A DAC mellett a Slovan, a Zlaté Moravce és a Ružomberok van még harcban a serlegért.

Slovnaft Cup, elődöntő: A fináléért harcolnak Dunaszerdahelyen és Pozsonyban
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A dunaszerdahelyi sárga-kékeknek már matematikai esélyük sincs a bajnoki cím megszerzésére, a kupában viszont még talpon vannak. Bernd Storck, a DAC újonnan kinevezett vezetőedzője bemutatkozásakor elmondta, jelenleg a kupagyőzelem a klub legfőbb célja.

A DAC március elején az FK Poprad együttesét győzte le 2:0-ra a Slovnaft Cup negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A sárga-kékek ellenfele ezúttal az az MFK Ružomberok lesz, amely a kupaküzdelem előző fordulóiban többek közt a Senica és a Sereď csapatát búcsúztatta.

A DAC és a Ružomberok összecsapásai általában kiegyenlített játékot hoznak, a legutóbbi hat egymás elleni mérkőzés eredménye a sárga-kékek szemszögéből: 0:0, 0:1, 0:1, 1:1, 1:0, 2:2. Bár a tavasz eddig egyik csapat számára sem alakult túl fényesen, a látottak alapján a dunaszerdahelyiek vannak jobb formában, akik egy Michalovce elleni 5:0-lal hangolódtak a szerdai összecsapásra. A Ružomberok hétvégén ugyan méltó ellenfélnek bizonyult a Slovan ellen, de hajrában kapott góllal végül vereséget szenvedett.

A DAC útja az elődöntőig:

Negyeddöntő: FC DAC 1904 - FK Poprad 2:0
Nyolcaddöntő: FC DAC 1904 - Spartak Trnava 0:0, 11-esekkel 4:3
4. forduló: TJ Družstevník Radimov - FC DAC 1904 0:2
3. forduló: FTC Fülek - FC DAC 1904 0:0, tizenegyesekkel: 5:6
2. forduló: FK Podkonice – FC DAC 1904 0:4

A Ružomberok útja az elődöntőig:

Negyeddöntő: ŠKF Sereď - MFK Ružomberok 0:2 (0:2)
Nyolcaddöntő: FK Senica - MFK Ružomberok 1:1 (0:0), büntetőkkel 3:4
4. forduló: TJ Mladosť Kalša (III. liga) - MFK Ružomberok 2:6 (1:3)
3. forduló: MŠK FOMAT Martin (III. liga) - MFK Ružomberok 0:2 (0:1)
2. forduló: OŠK Švošov (IV. liga) - MFK Ružomberok 0:6 (0:3)


A másik ágon a Slovan a ViOn Zlaté Moravce együttesével mérkőzik meg. A pozsonyiakat a presztízs hajthatja előre, valamint az, hogy a döntőt Pozsonyban rendezik, a bajnokság rájátszásának alsóházában szereplő aranyosmarótiak előtt viszont a nemzetközi kupaszereplést biztosító helyezés megszerzése lebeghet.


A Slovnaft Cup elődöntőjének programja:

Június 16. (kedd)

ŠK Slovan Bratislava – FC ViOn Zlaté Moravce (18:00)

Június 17. (szerda)

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok (18:00)


Visszavágók:

Június 23. (kedd)

FC ViOn Zlaté Moravce – ŠK Slovan Bratislava (18:00)

Június 24. (szerda)

MFK Ružomberok – FC DAC 1904


(tt)