A Sme rodina nem elégedett Mikuleccel, de előbb megvárják, mit lép az új országos rendőrfőnök

2021. szeptember 26. - 12:28 | Belföld

A Sme rodina mozgalom nem elégedett Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter munkájával, a leváltását illetően viszont megvárja, hogy az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány, Hamran István tudja-e stabilizálni a helyzetet a rendőrségen belül.

A Sme rodina nem elégedett Mikuleccel, de előbb megvárják, mit lép az új országos rendőrfőnök
Roman Mikulec (Fotó: TASR)

Ezt Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter mondta vasárnap a TA3 V politike című műsorában. „Amennyiben a jelenlegi helyzet nem változik, a miniszter pozícióját érintő kérdést ott fogjuk boncolgatni, ahol azt kell, tehát a koalíciós ülésen” – mondta.

Beszélgetőtársa, Juraj Blanár, a parlament és a Smer alelnöke meg van győződve a belügyminiszter leváltására irányuló kérelem szükségességéről, majd rámutatott a tárcán és a rendőrségen belüli történésekre, illetve a minisztert érintő manipulációs és korrupciós gyanúra. A Sme rodina kapcsán kijelentette, hogy nem lehet hinni a párt álláspontjának. „Semmit sem hoztak fel Mikulec védelmére, ennek ellenére kitartottak mellette a pozíciójában” – jegyezte meg.

Blanár nem akarta kommentálni Robert Fico (Smer) kijelentését, miszerint „jobb maffiózónak lenni, mint plagizálónak”, de rámutatott, hogy ezt a mondatot csupán kiragadták a kontextusból. „Tudatosítani kell, hogy ezek a szavak egy feszült vita hevében hangzottak el, amit Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter generált a viselkedésével” – mondta Blanár, aki meg van róla győződve, hogy az OĽaNO elnöke megszegte az ülésrendet, Boris Kollár (Sme rodina) házelnöknek pedig figyelmeztetnie kellett volna. Krajniak ellenben úgy véli, hogy Matovič csupán kihasználta az ülésrend nyújtotta lehetőségeket, amit a Smer kormányzása alatt fogadtak el.

Arra a kérdésre, hogy a felek el tudják-e képzelni a közös munkát a jövőben, Blanár azt felelte, hogy ez majd a parlamenti választásokkor lesz releváns téma, Krajniak viszont kerek perec kijelentette, hogy nem tudja elképzelni az együttműködést a Smerrel.


TASR/para