A Smer-SD újabb tagja támogatná a Mečiar-amnesztiák eltörlését

2017. március 9. - 15:45 | Belföld

Erik Tomáš smeres parlamenti képviselő és Robert Fico kormányfő médiatanácsadója azt nyilatkozta a TA3-on megszervezett Mečiar – Bugár-vita után, hogy  egyre jobban azt érzi, hogy szívesen szavazna az amnesztiák eltörlése mellet. Tomáš erről egy Facebook-bejegyzésben írt, mégpedig azt, hogy a volt kormányfő semmilyen megbánást nem tanúsított.

A Smer-SD újabb tagja támogatná a Mečiar-amnesztiák eltörlését
Fotó: TASR

„Éppen ellenkezőleg, sokat hazudott és mesélt. Sőt, attól sem riadt vissza, hogy támadja az elhunyt volt államfőt, Michal Kováčot. Egyszerűen fogalmazva, Vladimír Mečiar nem tudott túllépni a saját árnyékán. Remélem, lesz valamilyen tiszta jogi megoldás arra, hogy hogyan lehet eltörölni az amnesztiákat és végre ki lehet majd vizsgálni ifj. Michal Kováč elrablásával kapcsolatos bűntényt“ – írta a képviselő.

A Mečiar-amnesztiák eltörlésével szerdán (március 8.) a koalíciós tanács is foglalkozott. A pártelnökök azonban nem nyilatkoztak az eredményekről. A TASR hírügynökség szerint nem született megegyezés. A pártvezetőknek újra össze kell majd ülniük és meg kell találniuk a mdot arra, hogy hogyan oldják meg a problémát.

Bugár Béla, a Híd elnöke a keddi (március 7.) TA3 hírcsatornán sugárzott Mečiarrral való vitában arról beszélt, hogy meg kell győzni a koalíciós partnereket az amnesztiák eltöréséről., mert nagy erre a társadalmi igény.

A Smer-SD álláspontja már régóta az, hogy erkölcstelenek a Mečiar-amnesztiák, azonban jogilag nem lehet eltörölni őket. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is ugyanígy vélekedik. Marek Maďarič, a Smer-SD alelnöké és kulturális miniszter azonban múlt héten azt nyilatkozta, hogyha parlamenti képviselő lenne, a Mečiar-amnesztiák eltörlése mellett szavazna. Fico htévégén pedig arról beszélt a Facebookon, hogy az Alkotmánybíróságot is be kéne vonni a döntésbe, s mondják ki azt, hogy az amnesztiák eltörölhetetlenek-e vagy sem. Az amnesztiák eltörlésével kapcsolatos javaslatról a márciusi ülészszakán tárgyal a parlament.

Vladimír Mečiar 1998-ban, ideigelens államfőként kegyelmet adott ifj. Michal Kováč elrablóinak, akik külföldre hurcolták őt, s így megmentette az igazságszolgáltatás elől az akkori Szlovák Titkosszolgálat vezetését, beleértve Ivan Lexát is. Az esettel összefügg Róbert Remiáš meggyilkolása is.

TASR/para