A Smer továbbra is úgy látja, a rendőrség már kizárta a párt és Fico felelősségét a Kuciak-gyilkosságban

2018. október 7. - 16:30 | Belföld

"A Ján Kuciak és kedvese meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás kizárta, hogy azért a Smer, és annak elnöke, Robert Fico viselné a felelősséget a kormányhivatal és a maffia összefonódásán keresztül" - ezt találta mondani a párt alelnöke, Juraj Blanár a köztévé politikai vitaműsorában.

A Smer továbbra is úgy látja, a rendőrség már kizárta a párt és Fico felelősségét a Kuciak-gyilkosságban
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Blanár szerint ez a verzió "e pillanatban" kizárt, és azzal érvelt, hogy a főügyész sajtótájékoztatóján erről ugyanis nem esett egy szó sem. Éppen ezért tartja indokoltnak, hogy a Smer vezetése sajtótájékoztatót tartott a héten ez ügyben.

A párt alelnöke tiszteletét fejezte ki a nyomozókkal, ügyészekkel, külföldi nyomozókkal szemben, akiknek köszönhető, hogy hét hónap alatt sikerült rács mögé juttatnia az ügy feltételezett végrehajtóit.

Vitapartnerét, Ľubomír Galkót (SaS) viszont az érdekelte, honnan tud a Smer és Fico egy konkrét verzió kizárásáról. "Két lehetőség van, az egyik, hogy köztisztviselői hatalommal való visszaélésről van szó, mint azt tette kormányfőként is, a másik pedig, hogy Fico igyekszik elterelni a figyelmet magáról és a Smerről" - fogalmazott.

"Mivel a Smer a felelős mindazért, ami itt történt" - szögezte le.

Blanár úgy kontrázott, hogy ezt a gyilkosságot "brutális módon" kihasználták a kormány, a kormányfő és a Smer ellen. "Maguk itt folyamatosan gyűlöletet szítanak, bíráskodnak és egyáltalán nem tisztelik az ártatlanság vélelmét" - húzta alá.

Galko annak a meggyőződésének is hangot adott, miszerint Fico a szervezett bűnözéshez köthető, és szerinte erről tanúskodik az, hogy a párt alapítása idején saját maga szerzett pénzt az oligarcháktól. Emlékeztetett arra is, hogy Kuciak írt az olasz maffia szlovákiai emberei és a kormányhivatal összefonódásairól, az agrártámogatások és az EU-dotációk szétlopásáról, továbbá utóbbi 50 cikkének legalább a felében foglalkozott Marián Kočnerral, "aki az elmúlt tíz évben büntetlenül ólálkodhatott itt a Smer kiterjedt támogatásának köszönhetően".

Blanár erre leütötte a magas labdát, amit még Richard Sulík adott fel. Rámutatott ugyanis, hogy az SaS elnöke a második legfőbb közjogi méltóságként, a parlament elnökeként "reggelizett és kávézgattott Marián Kočnerral, miközben a főügyészválasztásról társalogtak.

(TASR)