Sofiák és Annák, illetve Dávidok és Noelek születtek legtöbben a dunaszerdahelyi kórházban

Összesen 925 gyermek látta meg a napvilágot 2019-ben a dunaszerdahelyi Svet zdravia kórházban, köztük négy ikerpárral, összességében pedig ezúttal többen voltak a fiúk – tudtuk meg Jana Fedákovától, a Svet zdravia hálózat szóvivőjétől.

Sofiák és Annák, illetve Dávidok és Noelek születtek legtöbben a dunaszerdahelyi kórházban
Fotók: Svet zdravia - További felvételekért kattints!

A tavalyi újszülöttszám az elmúlt öt évben a legmagasabb volt, 2018-ban 908-an, az azt megelőző két évben pedig 855-en, illetve 889-en születtek. A korábbi években 800-900 gyermek volt jellemző.

2019-ben ugyan a fiúk voltak túlsúlyban, összesen 472 kissrác jött világra, szemben a 457 lánnyal, de a nemek aránya évről évre megfordul. Az előző évben 461 lány és 453 fiú született, míg 2017-ben 443 fiú és 412 lány.

Ugyancsak érdekesség, hogy a leggyakoribb nevek közt volt tavaly a dunaszerdahelyi kórházban született lányok körében a Sofia és a Zsófia is, ugyanazon név két formája, továbbá az Anna és a Zoé, míg fiúknál a Dávid, a Noel, a Bence és az Oliver. A Dávid és a Noel a dunaszerdahelyi lakhelyű csemetéknél is a leggyakoribb nevek közt szerepel, hasonlóan a Szófiához (ebben a formában). A Sofia egyébként az elmúlt három évben a legnépszerűbb nevek közt szerepelt, a Dávid pedig az elmúlt kettőben.

A legtöbben márciusban, augusztusban és szeptemberben születtek. Tavaly 145 kismama vett részt a szülésre való felkészítésen, ami 51-gyel több, mint az azt megelőző évben, 35 anyuka pedig individuális szülési terv szerint szülte meg gyermekét.

A Health Policy Institute (HPI) és a rodinka.sk portál által készített szakértői felmérésben az első helyet szerezte meg 2018 után 2019-ben is a Nagyszombat megyei szülészetek közt.

(parameter)