Soha nem feledünk el, mondták a dunaszerdahelyi repülőmodellezők

2016. augusztus 21. - 20:11 | Régió

Szombaton a sikabonyi repülőtéren a repülőmodelleké volt a főszerep. Délelőtt kilenc órakor nyitotta meg kapuit a Repülőmodellező nap, melyet ez alkalommal a tavaly decemberben elhunyt Lukács Pál emlékére rendeztek meg. Pál három évtizeden keresztül volt a Dunaszerdahelyi Repülőmodellező Klub tagja.

Soha nem feledünk el, mondták a dunaszerdahelyi repülőmodellezők
Fotók: A szerző

„Ma emlékezni jöttünk. Emlékezni egy barátra, kollégára, aki hosszú éveken keresztül öregbítette a repülőmodellezés hírnevét mindenütt, ahol megjelent, a versenyeken, s az összejöveteleken egyaránt. Kezdetben a motor nélküli vitorlázógépek szerelmese volt. Ebben a kategóriában számos helyezést ért el kollégáival egyetemben. Később belekóstolt a nehezebb, komolyabb kategóriába, az F3A akrobatikus repülésbe, amit az utolsó pillanatig művelt. Sok- sok repülős napnak résztvevője Szlovákia szerte, úgy is mint versenyző, s úgy is mint néző, de mindenek előtt mint a repülés szerelmese. Kedves barátunk, ma összegyűltünk emlékezni rád azzal a tevékenységgel, amelyet annyira szerettél, gyakoroltál, amikor időd és munkád engedte. Ezt a napot évente megismételjük, ezzel tisztelegve emléked előtt. E nap ezentúl a következő nevet viseli majd: Repülőmodellező Nap Lukács Pál Emlékére. Pali, kedves barátunk, kollégánk, ígérjük, hogy a Dunaszerdahelyi Repülőmodellező Klub tagjai soha nem felednek el”- hangzottak el Lelkes József, a klub egyik tagjának szavai a nyitóbeszéd során.

A beszédet követően Daniel Hayden repítette az égbe repülőjét, mely fekete szalagot, illetve egy zászlót húzott maga mögött „Palovi” felirattal. A repülőgép fekete füstöt hagyott maga után, majd pedig rózsa szirmok hullottak belőle. Mindezzel Lukács Pál előtt tisztelegtek a jelenlévők, a barátok és természetesen Pál családja.

A rendezvényre az egész országból érkeztek modellezők, jelen volt többek közt Szlovákia legnagyobb modellrepülője, de megtekinthetőek voltak első és második világháborús modellek, valamint akrobata, antik és vitorlázó gépek is. Az odalátogatók egész nap figyelemmel követhették az egyes modellek bemutatóit, a gyermekeknek pedig arcfestéssel kedveskedtek.

(SzC)