"Soha semmilyen gyilkosságot nem rendeltem meg" - mondta a bíróságon Kočner
A váltóhamisításért jogerős börtönbüntetését töltő Marian Kočner a Kuciak-gyilkosságot és a három ügyész meggyilkolásának előkészítését tárgyaló perben jelentette ki pénteken.

A vád szerint Marian Kočner állhatott megrendelőként Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Peter Šufliarsky korábbi helyettes főügyész és Daniel Lipšic jelenlegi speciális ügyész meggyilkolásának előkészítése mögött. Žilinka akkoriban egyszerű ügyész volt, Lipšic pedig ügyvéd.
"Žilinka úr elismerte, hogy egyetlen ügyemet sem felügyelte, éppen ezért semmilyen okom nem volt rá, hogy bármilyen averzióm legyen vele szemben" - jelentette ki a bíróság előtt a vádlott Kočner.
Hasonló szellemben beszélt Šufliarskyról is, akivel szerinte a Whatsapp applikációban folytatott társalgásukból leszűrhető, hogy inkább pozitív volt a viszonyuk.
Lipšic kapcsán emlékeztetett, hogy annak idején feljelentette, mivel szerinte miniszterként törvényt sértett. "Ha Lipšic urat likvidálták volna, soha nem tudtam volna bebizonyítani az igazamat, tehát hogy miért jelentettem fel" - szögezte le.
"Soha semmilyen gyilkosságot nem rendeltem meg, mostantól pedig csak a szenátus és a védelem kérdéseire válaszolok. Az ügyészekére azért nem, mert a médiából úgy értesültem, hogy Lipšic úr 2017-ben egy találkozón arról egyezett meg Dušan Kováčik speciális ügyésszel, hogy engem meggyanúsítanak a Donovaly-ügyben. Tehát ez nem Ján Kuciak cikke alapján történt, hanem a mostani speciális ügyész megrendelésére" - fejtette ki.
(TASR/Aktuality.sk)