Sok a homofób szájhős, de közben többen vannak, akik támogatják az azonos neműek együttélését!

camera

1

Sok a homofób szájhős, de közben többen vannak, akik támogatják az azonos neműek együttélését!

Fotó: TASR 

Megosztás

Az Ipsos ügynökség által a Denník N számára készített felmérés szerint többen pártolják az azonos neműek regisztrált partneri viszonyának törvényi rögzítését, mint ahányan ellene vannak. A házassággal némileg más a helyzet, a megkérdezetteknek viszont a kétharmada gondolja úgy, hogy a politikusok végre leállhatnának az LMBTQ közösséghez tartozókkal szembeni verbális támadásokkal. 

A felmérésben résztvevők csaknem vele, 48,7%-a teljes mértékben vagy inkább egyetért azzal, hogy be kellene vezetni Szlovákiában az azonos neműek számára a regisztrált partneri viszony intézményét. Velük szemben közel 39% áll, akik ezt inkább vagy egyáltalán nem támogatják. 12% ebben a kérdésben nem tudott állást foglalni.

Az Ipsos az LMBTQ közösséget érintő kérdésekkel 1018 személy megkérdezésével végzett felmérést október 18. és 21. között, tehát a Vár utcai kettős gyilkosság, illetve a partneri együttélés intézményének parlamenti elutasítása után.

Szlovákia azon hat EU-tagország egyike, amelyekben nincs törvényileg szabályozva az össze nem házasodott párok együttélése, legyen szó különböző vagy azonos nemű párokról. Itt azonban a konzervatívabb kormányképviselők szerint csak az öröklésre vagy épp az egészségügyi információk megosztására szabadna kiterjeszteni az ilyen párok jogait.

Hat kérdést tettek fel, az első vonatkozik a regisztrált partnerségre, a második a gyermekek örökbefogadására szexuális orientációtól függetlenül, a harmadik a házasságra azonos neműek számára is, majd a negyedik a politikusok LMBTQ közösséggel szembeni támadásainak beszüntetésére, az ötödik az LMBTQ közösség tagjainak diszkriminációjának büntetőjogi következményeire, a hatodik pedig azokra az alapvető jogokra, amelyeket az SaS javasolt indítványában legutóbb (öröklés – egészségügyi információkhoz való hozzáférés). Zölddel jelölték az inkább vagy teljes mértékben egyetértőket, pirossal az inkább vagy teljes mértékben ellenzőket, szürkével pedig azok arányát, akik nem tudtak választ adni az adott kérdésre.

A regisztrált partnerséghez való hozzáállást jelentősen befolyásolja a válaszadók kora. Míg ugyanis a 18-29 évesek több mint 63%-a nem lát problémát benne, és csak 23%-uk ellenzi, addig a tőlük idősebbek körében, pl. a 30-39 évesek között már 49,4%, illetve 40%- ez az arány, a még idősebbek esetében pedig lényegében ugyanannyian vannak mindkét táborban.

A 65 évnél idősebbek között van a legkisebb támogatottsága a regisztrált partnerségnek, ez pedig 41%, míg 42% foglal állást azzel szemben.

Még nagyobb a különbség a hívők és nem hívők között, ugyanakkor még a hívők között is akad 43%, aki támogatná a regisztrált partnerség bevezetését (44% nem), míg a nem hívők körében ez az arány 65%., szemben 26%-nyi ellenzővel).

A pártszimpátia alapján is éles eltérések mutatkoznak, ugyanis míg az SaS és a PS szavazói esetében 92-90%-ot tesznek ki az intézmény bevezetésének támogatói, addig a KDH vagy a Republika esetében ez mindössze 22-24%. A kormányon belüli Sme rodina esetében, melynek elnöke, Boris Kollár többször is sértően nyilvánult meg az azonos nemű párokról, szintén többségben vannak a regisztrált partneri viszony pártolói (56,4%, szemben a 33%-nyi ellenzővel). Az OĽaNO szimpatizánsainál ez az arány 46 és 49%, és ez a felmérés is igazolja, hogy a Hlas-SD a Smertől eltávolodott liberálisabb gondolkodásúakat fogja össze, hiszen Peter Pellegrini pártjánál 49%-nyi támogató áll szemben 37% ellenzővel, a Robert Fico vezette Smer szavazói között pedig 38%-nyi pártoló 53% ellenzővel.

További részletek a cikkben.

(Denník N)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program