Sokan meghaltak iszlamisták és fegyveres falusiak összecsapásában

2020. november 30. - 16:18 | Külföld

Legalább huszan vesztették életüket hétfőn Szomália központi részén az al-Shabaab iszlamista szervezet harcosai és fegyveres falusiak összecsapásában - közölték a helyi hatóságok.

"Az incidensben több mint húsz halott van mindkét oldalról" - ismertette Abdiasis Qoje magas rangú szomáliai katonai parancsnok, miután a szélsőségesek megtámadták a Ba'adweyne körzetet az északi Mudug régióban.

"Az al-Shabaab harcosok rövid időre elfoglaltak több lakónegyedet, de aztán visszavonultak, és jelenleg a körzet határán táboroznak, ami azzal fenyeget, hogy bármelyik pillanatban ismét támadhatnak" - hangsúlyozta Yusuf Ali helyi vezető.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és radikális értelmezésen alapuló saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban, Mogadishuban is. A szélsőségesek nem riadnak vissza a helyi közösségek elleni nyomásgyakorlástól sem. Részben így szereznek fegyvereket és toboroznak fiatalokat soraikba.

MTI