Sólymos László megüzente Čaputovának, hogy valaminek eljött az ideje

2023. március 17. - 13:55 | Belföld

Eljött az ideje, hogy Zuzana Čaputová államfő hivatalnokkormányt nevezzen ki – jelentette ki Sólymos László. Szerinte csak így lehet megakadályozni az ország teljes szétesését. A Szövetség politikusa egyebek mellett az uniós helyreállítási terv feltételeinek teljesítésére hivatkozik.

Sólymos László megüzente Čaputovának, hogy valaminek eljött az ideje
Fotó: TASR

„Az államfőnek ki kellene neveznie a hivatalnokkormányt, melynek nagyobb tekintélye lenne a parlamentben, mint a megbízott kormánynak, és megfékezhetné a parlamenti képviselőket” – szögezte le Sólymos. Hozzátette, Szlovákia vissza nem térő lehetőséget kapott a fejlődésre a helyreállítási tervnek köszönhetően, de a felelőtlen kormánypárti politikusok miatt eleshet ezektől az anyagi forrásoktól.

Sólymos például a főiskolák összevonását, a pozsonyi Rázsochy kórház tervét és a csődeljárási maffia elleni kulcsfontosságú törvény zátonyra futását említette. „Olyan kötelezettségekről van szó, amelyekhez sok százezer euró kötődik” – tette hozzá.

Sólymosnak meggyőződése, hogy az előrehozott parlamenti választásig hátralevő hat hónap alatt a politikusok teljesen tönkretehetik az országot, anyagilag és morális szempontból is. Ezt csak az államfő tudja megakadályozni, és emlékeztetett Zuzana Čaputová többször megismételt kijelentésére, hogy hivatalnokkormányt nevez ki, ha a kormány kulcsfontosságú kérdésekben kudarcot vall.

TASR