A somorjaiak és a ligetfaluiak számítógépes focija, vécépapírtekerccsel zsonglőrködő komáromiak

camera

1

A somorjaiak és a ligetfaluiak számítógépes focija, vécépapírtekerccsel zsonglőrködő komáromiak

durek_es_maric-bjekic 

Megosztás

A II. labdarúgóligában is szünetel a bajnokság. A csapatok játékosai egyéni edzésterv alapján készülnek a pontvadászat folytatására.

Így van ez a somorjaiak és a komáromiak esetében is. Az elmúlt hét végén elmaradt a 19. forduló slágere, a ligetfalui FC és a somorjai STK párbaja. A riválisok azonban a kényszer szülte fociszünet ellenére is összemérték tudásukat. Történt ugyanis, hogy a két csapat képviselői, nevezetesen a ligetfalui Samuel Ďurek és a somorjai Draško Matej Marič-Bjekič (felvételünkön) a számítógépes játékok virtuális futballjában csaptak össze. Játékkonzolon kamatoztatták tudásukat. A két egykori játékostárs, barát előadásában nagy csata zajlott, a mérkőzés 3:3-as döntetlennel fejeződött be.

A komáromi KFC futballistáinak példája is azt igazolja, hogy a kreativitásnak nincs határa. A „violák” labdarúgói a Facebookon is megvillantották technikai tudásukat. A csapat szurkolói élő adásban láthatták kedvenceiket, többek között Pinte Patrikot, Domonkos Kristófot, ahogy a kamera előtt labda helyett vécépapírtekerccsel zsonglőrködnek.

ái

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program