Somorján is megszüntetnék az adóhivatalt, de a környék önkormányzatai petícióval tiltakoznak

2022. augusztus 11. - 12:18 | Régió

Július elején a Pénzügyi Hatóság igazgatója, Jiří Žežulka egy levélben tájékoztatta az adóhivatalok munkatársait, hogy költségoptimalizáció címén országszerte 13 adóhivatali kirendeltséget teljesen megszüntetnek. Somorja és környéke erre petícióval reagál.

Somorján is megszüntetnék az adóhivatalt, de a környék önkormányzatai petícióval tiltakoznak
Fotók: Szinghoffer Mátyás

Nagymegyeren nyolc évvel ezelőtt szűnt meg az adóhivatal kirendeltsége, Somorján az idei év végével tervezik bezárni, így a járásból mindenkinek Dunaszerdahelyre kell majd bejárni. A szomszédos, Komáromi járásban is hasonló a helyzet, ahol most a gútai, illetve ógyallai kirendeltséget tervezik megszüntetni, így értelemszerűen marad a járási központ.

Az optimalizáció összesen 13 várost érint, ebből hat magyarlakta település. Az említetteken kívül Nagyrőce, Szepsi és Nagykapos, a többi város pedig Galgóc, Detva, Lőcse, Snina, Stropkov, Sobrance, és Gelnica.

Žežulka levelében azzal érvel, hogy a jövő évben várhatóan jelentősen megnyirbálják intézményük költségvetését, és ugyan számokat nem tudott mondani, azt kijelentette, hogy ennek okán elkezdték keresni a megtakarítás lehetőségeit úgy a működési, fenntartási, mint a beruházási oldalon.

„El kell kezdenünk spórolni, hogy felkészüljünk a rosszabb időkre. Ebből az okból is kezdtük el átértékelni a kapcsolattartó helyekre fordított pénzösszegeket. (…) A legtöbb ilyen kirendeltségen csökkent a helyben kezelt adóalanyok száma, problémáink vannak a képviselettel és az új munkatársak betanításával” – fejtette ki az igazgató érveit a hivatali kirendeltségek bezárása mellett.

„Behívattak a nagyszombati adóhivatalba, ahol elmondták azt, amit én akkor már sejtettem, mivel a somorjai kirendeltség alkalmazottai közül akkor már néhányan felhívtak. Én mondtam, hogy Somorja regionális központnak számít, több település is ránk csatlakozik ezen a téren is, de azt a választ kaptam, hogy erre már 2015-2016 óta készülnek, amióta az adóalanyokkal elektronikus úton zajlik a kommunikáció” – fejtette ki megkeresésünkre Orosz Csaba somorjai polgármester.

Elmondta továbbá, hogy mivel a kirendeltséghez somorjai városi ingatlant bérelnek, próbált rájuk olyan módon is hatni, hogy annak árát szimbolikus összegre vinnék le, noha már most sem bérlik drágán, de ez az érv sem volt elég meggyőző. „Pedig egykor ők maguk átépítették a Gabona utcai épületet” – húzta alá.

Elárulta, könyvelőkkel beszélt arról, hogy azért az nem teljesen úgy van, hogy egy ilyen kirendeltségre nincs szükség, mivel akad számos egyéni vállalkozó, akinek számos esetben szüksége van a személyes kommunikációra, ha viszont a somorjai fiók bezár, Dunaszerdahelyre kell menni.

Žežulka levelében említi, hogy az intézkedés országosan 118 alkalmazottat érint, Somorján 14-et. A tervük, hogy őket nem bocsátanák el, hanem felkínálnának nekik valamilyen állást a megmaradó hivatalok valamelyikében. Az ilyesmi ugyanakkor gyakran csak alibi, vagy egy kötelező kör.

„Az indok tulajdonképpen nem a spórolás, hanem hogy maga a működési rendszer elektronikus irányba mozdul, és szerintük nincs szükség a 14 ember munkájára” – vélekedett Orosz Csaba.

„A beköltözések miatt inkább hivatalt kellene nyitni, nem elvinni” - reagált Őry Péter csallóközcsütörtöki polgármester, aki több okból is furcsállotta ezt a döntést. Egyrészt mivel egy másik állami intézmény, a Szociális biztosító éppen most készül kirendeltséget nyitni Somorján, másrészt ahogy mondta, Somorján közel 500 adóalany jut egy alkalmazottra, míg akarnak olyan, meglévő kirendeltségek, ahol csak ennek a fele.

A környék 16 településének képviselőjével találkoztak július végén, hogy közösen reagáljanak a kialakult helyzetre, és arra jutottak, hogy petíciót indítanak.

„Az adóhivatal somorjai fiókjának esetleges megszüntetése negatív gazdasági hatással lenne a Somorja városában és környékén élő emberek számára, mivel ebben az esetben a dunaszerdahelyi kirendeltséget kellene látogatniuk, ezáltal indokolatlanul az le is lenne terhelve. A Szociális Biztosító Rt. A somorjai és környékbeli lakosok javára nyitotta meg somorjai kirendeltségét, melynek hatékonysága viszont csökkenne, amennyiben az adóhivatal somorjai fiókja bezárásra kerülne” – áll a petíció szövegében, mely elérhető Somorja város weboldalán.

„Bízunk benne, hogy fontolóra veszik, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy meg fogja őket hatni” – fejtette ki Orosz Csaba. Ha így lesz, akkor december 1-től valóban bezárásra kerül a somorjai fiók.

(SzT)