Somorjától Nagymegyerig több helyen is ólálkodtak a bankókkal manipuláló csalók

2019. február 14. - 16:12 | Régió

Az elmúlt napokban Somorjáról, Dunaszerdahelyről és Nagymegyerről is hallottunk olyan híreket, miszerint három személy próbál nagyobb címletű bankókkal való manipuláció közben átejteni boltosokat.

Somorjától Nagymegyerig több helyen is ólálkodtak a bankókkal manipuláló csalók
Illusztráció

Az esetek leírása alapján egy középkorú nő, valamint két fiatal, húsz év körüli lány és srác az a hármas, akik egymással összejátszva próbálják elterelni a boltos figyelmét, miközben lopnak tőle, vagy pénzváltás közben ejtenék át.

Olyan konkrét esetről, amikor ez sikerült nekik, nem tudunk, egy nagymegyeri butikvezető hölgy azonban beszámolt portálunknak arról, hogy őt hogyan próbálták átverni.

„Az idősebb nő jött oda fizetni 100 €-val, én viszont mondtam, hogy nem tudok visszaadni, menjen át a bankba, ami mellettünk van. Azután még mutatta is, hogy neki csak az az egy 100 €-ja van, majd hirtelen letett még egy blúzt az asztalra, hogy azt is kéri, de mondtam, hogy akkor sem tudok visszaadni”

– emlékezett vissza. A fiatal lány eközben a ruhák közt válogatott, és arról érdeklődött, hogy márkásak-e, az elárusítónő azonban azt válaszolta, hogy nem.

Perceken belül bejött a srác is.

„Leakasztott egy kabátot és odahozta, de én ekkor már kapcsoltam, hogy mire megy ki. Felemeltem a hangom, hogy azonnal tegye vissza és takarodjanak az üzletből” – fogalmazott.

Ezután a gyanús alakok, akik egyike csak törte a szlovákot, a többiek pedig szlovákul beszéltek, leléceltek. Az üzletesnő közlése szerint nem az üzlet előtti parkolóban álltak le a kocsijukkal, így azt nem tudta megnézni, de részleges személyleírást tudott adni róluk. Volt tehát egy középkorú, sötét haj nő, egy 20 év körüli, hosszú, sötét hajú lány lógó arany fülbevalóval, világoskék kabátban, továbbá egy szintén 20 év körüli srác, sötét kabátban.

„Nagyon megijedtem, mikor történt, mert ők mégiscsak hárman voltak, én meg egyedül, de legalább annyi lélekjelenlétem volt, hogy nem hagytam magam összezavarni” – emlékeztetett a butikosnő, aki szólt a városi és az állami rendőröknek.

Érdeklődtünk a nagyszombati kerületi rendőrkapitányságnál, Mária Linkešová szóvivő pedig annyit közölt, hogy nem tudnak konkrét bejelentésről.

(SzT)

Címkék: csalók, csalás, Nagymegyer