Soros 1 millió eurót passzol át Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre

2020. március 30. - 13:01 | Külföld

A magyar származású millliárdos által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió euróval segítik a koronavírus terjedésével szemben folytatott küzdelmet Budapesten. 

Soros 1 millió eurót passzol át Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre
Soros György

Soros György közleményében közölte, a városok és a helyi önkormányzatok hatalmas kihívással találják szemben magukat a járványhelyzet miatt, amúgy is szűkös anyagi forrásokkal kell biztosítaniuk a város működését, a szociális ellátást.

"A világjárvány nem ismer határokat: sem országok, sem emberek között. Mindannyian veszélyben vagyunk. Sokakat azonban különösen fenyeget a járvány: a sokszor zsúfolt idősotthonok lakóira és a hajléktalanokra gondolok, akik között sok az időskorú. Akik most elvesztik a munkájukat, a munkásszállók törékeny biztonságát, szintén hajléktalanná válhatnak, ahol a tömeges fertőzés esélye igen magas" - áll a közleményben.

Közölte továbbá: "Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között. A szülővárosom lakói iránti szolidaritás jegyében az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió eurót adományoznak Budapestnek a példátlan vészhelyzetben."

(via Index)