Sosem derült ki, miért gyilkolták meg az ógyallai MKP-s expolgármestert, de Zsuzsová neve ott is felbukkant

2010 júliusában a háza előtt lőtték agyon Basternák Lászlót, Ógyalla korábbi polgármesterét, akkoriban a komáromi járásbeli város főellenőrét, az MKP járási szervezetének elnökét, Nyitra megyei képviselőjét. Az Aktuality.sk a Trend hetilappal közösen most utánajárt annak, hogy Alena Zsuzsová és Andruskó Zoltán neve annak a gyilkossági ügynek is a részét képezte, noha gyanúsításig sem jutottak. 

Sosem derült ki, miért gyilkolták meg az ógyallai MKP-s expolgármestert, de Zsuzsová neve ott is felbukkant
Fotó: Aktuality.sk

Basternák akkoriban egy súlyos kampány részese volt, leginkább a Híd akkori polgármester-jelöltjével, Roman Ostružlíkkal osztották egymást, utóbbi leginkább a városban végrehajtott 1,2 millió eurós csatornázási projekt miatt támadta. Ostružlík gyakran hajtogatta, hogy börtönbe akarja juttatni Basternákot. 

Basternák ellen háromszor is merényletet követtek el, az első kettő nem, de a harmadik már sikeres volt.

Az elsőt 10 nappal az év márciusában lezajlott parlamenti választások előtt követték el ellene. Egy alacsonyabb férfi kapucnival a fején egy 9 mm-es Luger típusú pisztollyal leadott egy lövést a házuk előtt, de csak a kaput találta el. 

Pár hónappal később egy időzített robbanószerkezetet találtak Ógyallán, Basternákék háza közelében egy keresztnél, azon az útvonalon, amelyen ő munkába és kutyát sétáltatni is jár. A bombát egy járókelő fedezte fel, de az szerencséjére nem lépett működésbe.

Noha ennél a két esetnél még akár felmerülhet az is, hogy nem meggyilkolni akarták, csak megfélemlíteni, utóbbinál pedig elképzelhető, hogy nem is őt, hiszen maga Ostružlík is arrafelé lakott, a harmadik alkalommal már biztosra mentek.

Július 9-én Basternák László és felesége éppen kutyasétáltatásból tértek haza, amikor hirtelen lefékezett egy ismeretlen autó a házuk előtt. Egy jól megtermett, rövidre nyírt hajú férfi vezette. A házaspár egyből felfedezte, hogy az autón nincs rendszám, és ez bizonyára nem jelent semmi jót. A sofőr kiszállt, egy táskából elővett egy lőfegyvert, és lőni kezdett.

Basternák felesége azonnal rákiáltott, hogy rohanjon, a férj azonban a nagy sietségben nem tudta kinyitni a kaput. Eldördült az első lövés, de célt tévesztett. Basternák megpróbált elmenekülni, de megbotlott és a földre került. Az elkövető ekkor odament hozzá, majd a nála lévő rövid csövű sörétessel közelről fejbe lőtte.

Ezután visszarohant a kocsijához, a nyomában Basternák nevelt fiával, aki szintén fegyvert fogva szaladt segíteni. Leadott több lövést a menekülő kocsira, mire az megállt. A meglőtt sofőr kiszállt, és futva menekült el. Nem jutott messzire, ugyanis szerencsétlenségére a hátra hagyott kocsiban felejtette a papírjait. Másnap megtalálták őt egy bősi házban, ahová taxival jutott el.

Az biztos, hogy Kaluz István volt az elkövető, akit 2011 novemberében jogerősen 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Az indíték azonban soha nem derült ki.

A gyilkossági nyomozás során hamar felbukkant Alena Zsuzsová és Andruskó Zoltán neve, akik mindketten anyagilag támogatták Roman Ostružlík kampányát a 2010 őszén megvalósult polgármesterválasztásra.

Ostružlíkot felkereste az Aktuality.sk. A korábbi polgármesterjelölt annak idején a helyi futballklubot vezette, emellett egy autószervizt működtetett a kisvárosban, szavai szerint itt kereste fel őt Andruskó, egy összetört kocsit hozott be.

Nem szívesen beszél a nyolc évvel ezelőtt történtekről, mivel sokkolta őt, amikor meglátta a tévében, hogy kiket gyanúsítanak a Kuciak-gyilkossággal. Elismerte, hogy a gyanúsított páros több ezer eurónyi mosószerrel támogatta a kampányát, és támogatták a plakátjai nyomtatásával is. Zsuzsová pedig minimálisan egy alkalommal személyesen is részt vett valamelyik kampányrendezvényén.

Miután sikertelen volt a 2010 őszi választásokon, elköltözött a városból, és többé nem foglalkozott a politikával. Az Aktuality munkatársának többszöri kérdésére sem árulta el, hogy Zsuzsová és Andruskó miért támogatták egy kezdő politikus kampányát, sem azt, hogy vártak-e valamit cserébe. Állítása szerint viszont a választások után visszafizette nekik a pénzt. A legnagyobb hibájának tartja, hogy megpróbált a politikába beszállni, és arra is kérte az újságírókat, hogy ne jelenjen meg róla vagy a házáról fotó.

Az ugye máig nem derült ki, hogy Kaluz milyen indítékkal gyilkolt, az Aktuality.sk és a Trend megbízható forrásból viszont úgy értesült, nem zárható ki, hogy Zsuzsovával, ha csak közvetve is, de kapcsolatban állt.

Tom Nicholson oknyomozó újságíró egy akkori cikke szerint Kaluz a gyilkosság idején a pozsonyi Sýkora-klán egyik ága egykori vezetőjeként ismert František Borbély biztonsági cégénél dolgozott. A rendőrségi feljegyzések szerint a biztonsági cég két másik embere is a gyilkosság helyszíne közelében tartózkodott annak elkövetésekor, a bíróság előtt az egyikük viszont azt vallotta, hogy csak átutazóban voltak, éppen Komáromba tartottak.

Kaluz a büntetőeljárás során az Aktuality információi szerint eleinte együttműködőbb volt, több részletet is elárult, valamint utalt valamilyen indítékra is, ám később visszavonta a vallomását és furán kezdett viselkedni. A bírósági tárgyalásokon pedig egyértelműnek tűnt, hogy félti a hozzátartozóit.

A tárgyalás során tanúként hallgatták meg Zsuzsovát is, aki az első két idézés alkalmával nem jelent meg, igazolásában pánikbetegségre hivatkozott. Az Aktuality.sk kiderítette, hogy Basternák halála után is érdeklődött az ógyallai projektek iránt. Akkoriban egy fehér terepjáróval közlekedett, amely egy Marián Kočnerhez közel álló személyé volt.

Andruskó is érdekelt volt Ógyallán, ahol működtetett egy pizzériát. Ez azonban mára bezárt. Ő ugye a gyanúsítottak közül az egyetlen, aki együttműködik a Kuciak-gyilkosság nyomozásában a rendőrséggel, arról azonban nem tudni, hogy szóba került-e a Basternák-gyilkosság is. A rendőrség állásfoglalásában nem reagált erre az értesülésre.

(Aktuality.sk)